Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)

Emlékülések - Honti László: Főszerkesztői bevezető (Foreword by the editor-in-chief) 235 - Szíj Enikő: Nyelvtudomány és tudományos kontárság Hunfalvy korában és ma (Linguistics and academic charlatanism in Hunfalvy’s age) 235

Emlékülések

243

kímélve a minél távolabbi múlttal foglalkoznak - tudományos álorcával, szakmai képzettség nélkül, holott a magyarságnak csak a Kárpát-medencén belüli története, ez a távolról sem szégyellni való, dokumentálható története is arra vár, hogy az egyre fogyó számú magyar gyerekek, fiatalok megismerjék! Hunfalvy életének utolsó évtizedeiben a tudomány berkeiben a nemzeti és az egyetemes fogalma vita tárgy lett. Hunfalvy úgy képviselte a nemzetit, hogy az egyetemes részének, nem különös, hanem szerves részének tekintette. Széleskörű tárgy- és anyagismerete, nyelvismerete alkalmassá tette erre. Tanulhatnánk tőle, hiszen a kérdés ma is időszerű.

Mitől fog felvirágozni a mai magyar nemzet? A sumer stb. rokonítástól biztosan nem, a gének nyelvészeti kutatásától szintén nem. Más népek - köztük az ázsiai lovas népek, és ne adj’ isten, a szomszéd népek - kultúrájának megismerése, jobb ismerete viszont előremutató, felettébb kívánatos lépés lenne, annak tudatában, hogy a nyelv - része a kultúrának, nem pedig az egésze. És kívánatos lenne azt is elérni, hogy az anyanyelv alapos ismerete és igényes használata, valóban nyíltan vállalt cél, számon kért követelmény legyen. Azt írja a „nagy Szinnyei”, hogy „Hunfalvy 1875 után már nem igen foglalkozott nyelvészettel; ezt egészen Budenznek és Budenz iskolájának engedte át; az ide tartozó kérdések között fiatal korától mindvégig élénken csak egy érdekelte: az igeidők kérdése”. - Emlékezzünk most, a jelen időben, ma Hunfalvyra azzal a meggyőződéssel, hogy valóban vicc az a napjainkban divatos megállapítás, miszerint a mai magyar nyelvben csak két igeidő létezik: a távoli jövő és a befejezetlen múlt!