Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Emlékülések - Honti László: Főszerkesztői bevezető (Foreword by the editor-in-chief) 235 - Szíj Enikő: Nyelvtudomány és tudományos kontárság Hunfalvy korában és ma (Linguistics and academic charlatanism in Hunfalvy’s age) 235
242 Emlékülések fűződő »szabály«: csak az a szavunk tekinthető magyarnak, amely a rokon nyelvekben megtalálható. Eszerint az évezrede adatolt magyar szavakat, a milliós nagyságrendű szókincsünket a finn és az észt kivételével egy-két száz éve följegyzett töredék nyelvek szavaiból szabad csak magyarázni. Azaz hunfalvyzni. A többi szó vagy jövevény, vagy »ismeretlen eredetű«. Hunfalvysta szótárainkban ezekből van a legtöbb. Mókás, nem? Ideje szétválasztani nyelvünk őstörténetét - benne a finnugor rokonsággal - a hunfalvyzmustól, vagyis a rárakódott hatalmi szempontoktól és a belőle eredő téveszméktől, például a szétszerkesztéstől.” Idézett szerzőnk nem az egyetlen, aki összekeveri a kultúrpolitikát a tudománypolitikával, az őstörténetet a nyelvrokonítással. Ami pedig a józan ész bukását illeti... Nem fogunk most minden ilyenfajta megállapítással vitába szállni, mert „nem temetni jöttünk”, hanem megemlékezni egy tudósról, akinek sokat köszönhet a tudomány és intézményként a Magyar Tudomány Akadémia, és akinek nem áll módjában vitatkozni az ő nevével fémjelzett megállapítások szerzőivel. Egyébként a hazai iskolák nyelvtanóráinak kedveltebbé tétele valóban komoly tudományos és pedagógiai feladat, folyamatba is tétetik, de nem valamiféle forradalmi lelkületű antihunfalvysta alapon. Azok az ötletek, hogy rehabilitálni kell a „hunfalvyzmus”, a „finnugorizmus”, a „finnugrizmus” stb. áldozatait, illetve azokat, akiket magyar anyanyelvűk finnugor rokonsága miatt - nem magyar (anya)nyelvük miatt! - hurcoltak meg, tudomásunk szerint holt ötleteknek bizonyultak. Trianont sem kellene Hunfalvy nyakába varrni, hiszen azok közé tartozott, akik idejekorán felhívták a figyelmet a Kárpát-medence nemzetiségi problémáira, egyetértve ebben azzal a Kossuthtal, akinek szónoki képessége és forradalmi hevülete tőle, mint a fontolva haladás hívétől mindennél távolabb állt. Hunfalvy (és a róla emlékbeszédet tartó Ponori Thewrewk Emil) volt az, aki figyelmeztette a franciákat, hogy néhány adat (pl. három darab lapp koponya) alapján messzemenő következtetéseket ne vonjanak le általuk nem is ismert népek szellemi képességeiről! A finnugor nyelvészet ádáz, nem ritkán barátbőrbe bújt ellenségei eddig semmi bizonyítékot, ismétlem bizonyítékot nem tettek le az asztalra, amely szerint a magyarság - egyébként az európai történelemben korántsem egyedülálló - nyomorúságainak egyedüli oka a magyar nyelv finnugor rokonsága lenne. Nem a nyelvünk, nem a nyelvünk finnugor rokonsága, hanem az egészünk volt-vanlesz szálka egyesek szemében. Ezen semmiféle előkelő ősök, ködös mítoszok, hamis nyelvhasonlítások, gyökök, izmusok nem változtatnak. Hunfalvy idejében a kutatáshoz szükséges szövegek, szótárak, nyelvtanok stb. csurran-cseppen alapon voltak hozzáférhetőek, ma pedig - bár tennivaló e téren is mindig van - könyvtárnyi a szakirodalom, senkit semmi sem gátol a tények, a módszerek megismerésében. Ezek után az ismeretek hiánya, a tudományos módszerek nem-ismerete, az adatidomítás (ez Budenz szakkifejezése volt a Vámbéryvel folytatott vitában!) a kitűzött hamis cél elérése érdekében - nos, ez az, amitől kontár a kontár. Gondoljuk csak végig, azok a mai hazafiak, akik a társadalmi hasznosság szempontjait emlegetve a szebb jövőt követelik és ígérik, azok időt, energiát, pénzt nem
