Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban 21 auf (wie schon Janhunen 198216 vermutet). Die Reihe hätte also folgende Form gehabt (in der ersten und zweiten Person ein auf die Person verweisendes Element, in den dritten Personen nur Numeruszeichen): Sg (Du) PI 1. -m-min-mi(k) 2. -t ~ -«-tin-ti(k) 3. 0 (-kA) (-0 Der Wechsel der 2. Person Singular wird in den heutigen Sprachen in der oben beschriebenen Weise sichtbar. Darauf, daß der Wechsel ursprünglich ebenfalls nur in der zweiten Person Singular aufgetreten wäre, deutet die Tatsache hin, daß mit Ausnahme der obugrischen Sprachen die zu beobachtenden «-Elemente in allen heutigen Sprachen gerade in dieser Person auftreten (die Pluralbelege der permischen Sprachen sind eindeutig sekundär) [...] Die Variation ist in einem Gebiet entstanden, dessen Kern in den heutigen obugrischen Sprachen liegt. In den Randgebieten dieses Areals ist die Variation in ihrer ursprünglichen Umgebung geblieben, während sich im Kern des Areals das «-Element als Innovation über seine ursprüngliche Umgebung hinaus verbreitet hat: zuerst von den Personalendungen der Verben auf die Possessivsuffixe und dann vom Singular auf den Dual und Plural. Schließlich ist das Element in den obugrischen Sprachen von den Konjugationssuffixen auch auf den Anlaut der Personalpronomina übergegangen. Dies läßt sich als Ausgleichung der Variation erklären sowie aus dem Bestreben der Personalelemente, ein geschlossenes, einheitliches Ganzes zu bilden” (Kulonen 2001a: 171-172, kiemelés az eredetiben van; lásd még Kulonen 2001b: 180-182 is). Magyarul összefoglalva: A -t ~ -« szuffixumváltakozás az alapnyelvben csak a sg. 2. személyvégződésben létezett. Az obi-ugor kivételével az illető nyelvekben az -« csak a sg. 2. személyben található meg (a permiben az «-nek a többesben való jelentkezése egyértelműen másodlagos). A -t ~ -n váltakozás az obi-ugorban alakult ki, amely az ilyen terület központja volt, és ott átterjedt az egyes számról a kettősre és a többesre, végezetül pedig benyomult az « a 2. személyű névmások szókezdő pozíciójába is (felváltva a *í-t), ami azzal a törekvéssel magyarázható, hogy a személyjelölés hangtani oldala kiegyenlítődött és egységes egészet képezett: „személyjelölő szuffixumok ~ személyes névmások”. Egyébként Janhunen (1982: 34-35) nem egyértelműen állítja azt, amit Kulonen neki tulajdonít: „Die älteste -t ~ -«-Variation war suffixal und trat in der Konjugation in der Personalendung der 2. Person Singular auf (wie schon Janhunen 1982 vermutet)”, hanem ekként vélekedik: „The category of actor, including the person and number of the actor, was expressed by the personal endings of the finite conjugation. The actor morphemes developed in Pre-U from the corresponding personal pronouns in much the same way as the possessive suffixes developed. However, the process of suffixalization occurred earlier in the verbal conjugation, as indicated by the more »worn« phonological shape. An important point 16 Janhunen 1982: 34-35.
