Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
22 HoNTi László of dissimilarity between the systems of possessive suffixes and verbal personal endings is the 2. person singular, where the verbal endings exhibit a duality in the suffix consonant. Most of the present-day U languages point to an original dental stop *-t, while in the Eastern periphery (Komi, Ob-Ugric, Samoyed) the dental nasal *-n is met. The nasal variant of the suffix obviously implies the previous existence of a 2. person pronoun with initial nasal, although only uncertain traces of the pronoun stem itself have otherwise been preserved (in Ob-Ugric only)” (Janhunen 1982:34; én emeltem ki, H. L.) Kissé azonban Janhunen is ellentmondásosan nyilatkozott, ti. dolgozatának következő oldalán sg. 2. személyű alapnyelvi ,,-n ~ -í” igei személyragot, de csak *tun, tehát t kezdetű személyes névmást említ (Janhunen 1982:35). Kulonennek (2001a: 158) abban feltétlenül igaza van, hogy nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy az osztjákban az n elemű igei személyragok mellett a nem egyes számokban vannak az alanyi igeragozásban t elemű személyragok is, de ebből még egyáltalán nem következtethetünk a személyes névmások agglutinációjának időpontjára; e tekintetben sokkal inkább arról lehet szó, hogy az egyes számú alakok sokkal gyakoribbak, s nem feltétlenül érvényesült ezen alakok asszociációs hatása a nem egyes számokban. 1.1.2. A jelen magyarázati kísérlet 1.1.2.1. Az obi-ugor nyelvek n elemű személyjelölői Az aligha jöhet szóba, hogy az obi-ugor alapnyelvben a hajdani *t-s kezdetű 2. személyű névmást egy teljesen új, *n-s névmás váltotta volna fel (ellentétben Vértessel és Kálmánnal). Lévén a grammatikai számok körében az egyes szám a lehetséges oppozíciók alap tagja, az obi-ugor nyelvek n kezdetű személyes névmásának mutató névmásból való etimológiai magyarázatát teljesen alaptalannak tekintem, mivel egyre szilárdabb meggyőződésem szerint az *n kezdetű mutató névmások uráli alapnyelvi többes szám megjelenítői voltak (Honti 1997:34-35,2003:173,2006: 87), arról nem is beszélve, hogy csak a 3. személyű névmások szoktak igazolhatóan mutató névmásból kialakulni, azok nem lévén valódi személyes névmások (ehhez vö. pl. Bühler 1982: 107-109; Lyons 1992: 276-277), továbbá az „igazi” személyes névmások etimologizálása legtöbbnyire talán éppen olyan reménytelen vállalkozás lehet, mint a számnevek legtöbbjéé, mert nyilván a nyelvek igen ősi, a távoli korokban keletkezett lexémái közé tartoznak, amelyek etimológiájának kiderítésében való reménykedés az én tapasztalataim szerint nagyrészt az illúziók világába tartozik. Budenz (1869: 42) is csak a 3. személynek és a mutató névmásnak az esetleges kapcsolatáról szól. Kulonennek kétségtelenül igaza van, amikor azt közli, hogy a finn naa ezek, azok’, ne ’azok’, nuo azok’, пӓтӓ ’ezek’ mutató névmásoknak nincs megfelelőjük az obiugor nyelvekben (Kulonen 2001a: 170; egyébként ezt a számbeli szuppletivizmust ő is csak finn-permi korinak véli). Tehát a 2. személyű névmásokat nem lehet ezen mutató névmások egyikével sem etimológiai összefüggésbe állítani; elsősorban persze nem azért, mert az *n kezdetű mutató névmásoknak nincs képviselőjük önálló
