Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)
Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7
14 HoNTi László monikonmuodostus-prinsiipistä, en voi aineksen niukkuuden vuoksi ratkaista. Mahdollista on myös että n-alkuiset pron.:t ovat erotettavat f-alkuisista ja että nykyiset suhteet selittyisivät éri paradigmojen yhteensulamisesta” (Ojansuu 1923: 83).6 Ojansuu óta meglehetősen nagy hagyománya van annak, hogy ezen obi-ugor személyes névmásokat *n kezdetű alapnyelvi mutató névmásból magyarázzák. Mark is kétféle, *t és *n kezdetű 2. személyű névmás feltevésével vélte megoldhatónak e problémát: „Wie schon bemerkt wurde, tritt in den Ob-ugrischen Sprachen (wog. und ostj.) in der 2. P. -n statt *-t3 (~ *- 8з) auf: ostjO %ädän dein Haus’, wogN kwohn ’dein Haus’. Dieses -n hat man als Wechselform zu *-t3 erklärt. Aus lautlichen Gründen kann aber eine solche Auffassung nicht gebilligt werden. Das -n, das in den obugrischen Sprachen auch als Personalendung des Verbums fungiert, tritt ferner auf fgr. Boden im Perm, nur in dieser letzteren Verwendung auf: syrj. keran ’du machst’, munan ’du gehst’ usw. und auf sam. Boden im samT ebenfalls als Personalendung (Prädikatsuffix) des Verbums: mataarj (mit -r\ aus -и) ’du schnittest’ (mataam ’ich schnitte’), bärbar] ’du bist Fürst’ (barba ’Fürst’). Das -n muss somit schon in der ural. Ursprache dagewesen sein. Nun fragt es sich, wie es zu erklären ist, dass nebeneinander zwei Elemente zur Bezeichnung derselben Person im Gebrauch waren. Eine definitive Lösung dieser Frage lässt sich nicht geben, wohl aber kann man eine Vermutung aussprechen. Ausser dem mit fanlautenden Personalpronomen der 2. P. (lp. ton, mord. ton, ung. te usw.) gibt es in den fgr. Sprachen eine Form mit n im Anlaut, und zwar in den obugrischen Sprachen: wog. ney, nü ’du’, ostj. nór], nat] ’du’. Da, man auch hier das Entstehen der «-Form aus der f-Form nicht erklären kann, so muss es offenbar schon urspr. in den uralischen Sprachen zwei verschieden anlautende Stämme für das Pronomen der 2. Person gegeben haben. Wenn die Possessivsuffixe und die Personalsuffixe des Verbums in der Tat, wie ausser Zweifel zu sein scheint, aus den Personalpronomina entstanden sind, so ist alles in Ordnung; denn wenn zwei Personalcharaktere der 2. P. ursprachlich angesetzt werden müssen, so muss es auch zwei Personalpronomina gegeben haben” (Mark 1931: 56-57). Wichmann egyetemi előadásain az « elemű votják, zűrjén, osztják és vogul igei személyragokat összetartozónak és közös, finnugor kori örökségnek vélte (Uotila 1933: 113), de azt nem tudjuk meg az Uotilától származó információból, miként vélekedett ezeknek és a 2. személyű névmásoknak az esetleges kapcsolatáról. Vértes Edit Ojansuu harmadik (c) feltevésének szellemében képzelte el a probléma megoldását: „az uráli nyelvekben általános -t raggal szemben az obi-ugor nyelvek -n-et mutatnak, a permi és a szamojéd nyelvek is őrzik az -n nyomát, az osztjákban ellenben az igeragozás duálisában és plurálisában a -t gyér maradványai találhatók 6 „Gondolhatunk-e t- > n- változásra (valamiféle disszimilációként?), vagy esetleg valamilyen igen ősi, a finnugorból egyébként már kiveszett, a többes szám megformálása módjának emlékéről van-e szó; az anyag szűkös volta miatt nem tudom eldönteni. Az is lehetséges, hogy az n kezdetű névmásokat el kell választani a t kezdetűektől, és hogy a mai viszonyokat a különböző paradigmák egybeolvadásával magyaráznánk”.
