Nyelvtudományi Közlemények 107. kötet (2010-2011)

Tanulmányok - Honti László: Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban (Personae ingratissimae? The marking of second person in Uralic) 7

Personae ingratissimae? A 2. személyek jelölése az uráliban

13

1.1. Az и kezdetű obi-ugor személyes névmások létrejötte

1.1.1. Az eddigi történeti magyarázati kísérletek

A nyelvcsalád egészének vagy egy-egy nyelvnek a szókincsét tárgyaló etimológiai szótárak nem tesznek említést az obi-ugor nyelvek n kezdetű, 2. személyű személyes névmásairól. E „némaság” persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem voltak kísérletek arra, hogy kapcsolatot keressenek a kétféle, a t és az n kezdetű személyes névmás között.

Noha az obi-ugor nyelvekben csak n kezdetű 2. személyű névmások vannak, az ősosztjákra a du. 2. személyben *-(ә)1эп/*-(ә)1эп, a pl. 2. személyben *-(d)tay/*-(§) tay igei személyrag és az egyes számú birtokra utaló paradigmában a du. 2. és pl. 2. (továbbá analógiásán a du. 3.) személyben *-(d)tdn/*-(§)t3n birtokos személyjel rekonstruálható. Ezek t-je bizonyítja, hogy az n kezdetű 2. személyű névmást megelőzően az obi-ugor nyelvek életének egy korai szakaszában a *t kezdetű 2. személyű névmás szintén ismert volt.

Az n kezdetű obi-ugor 2. személyű személyes névmásoknak a többi uráli nyelv *t kezdetű névmásaival való egyeztetése éppen a radikális hangkülönbség miatt nem jöhetett szóba, illetve ha mégis megkísérelték, nagyon körülményes okfejtésekbe bocsátkoztak a magyarázattal kísérletezők. A személyes névmás és a neki számban és személyben megfelelő személyjelölő szuffixum természetesen összefüggnek egymással történetileg. Igyekszem azonban most csak a szóban forgó obi-ugor személyes névmások és személyjelölő szuffixumok történeti hátterére irányítani a figyelmemet.

Szakirodalmi ismereteim szerint a magyarázatok részben hangtörténeti fogantatásúak. A következőkben rövid tudománytörténeti áttekintést adok e kísérletekről. Ezek bemutatásakor lehetőleg elsősorban az időrendet igyekszem követni.

A felmerült ötletek előadói kétféle lehetséges okra tippeltek: vagy hangtani változás (*t- > *n-) eredményeként jöttek létre az n-es személyjelölők, vagy az *n kezdetű mutató névmásból alakult ki az obi-ugor személyes névmások előzménye (amelyből aztán persze később agglutináció révén személyjelölő szuffixumok keletkeztek).

Szinnyei (1922: 97, 101) a *-t váltakozási formájaként magyarázta az obi-ugor -ries személyvégződést, de amint Mark (1931: 56) megjegyezte, e feltevés hangtanilag nem indokolható; tegyük hozzá, funkcionális szempontból sem.

Ojansuu lehetségesnek vélte, hogy:

a) az obi-ugor névmások esetleg valamiféle disszimiláció következtében módosították szókezdő mássalhangzójukat (t > n);

b) ezek a névmások a többi uráli személyes névmás etimológiai megfelelői közé vonhatók, ha mutató névmásból eredtek;

c) a t és az n kezdetű névmások elkülönítendők egymástól;

s a mai viszonyok a kétféle névmás paradigmájának összeolvadása révén alakultak ki: „Onko ajateltava äänteenmuutosta t- > n- (jotakin dissimilatsionia?) vai onko tässä jätteitä jostakin ikivanhasta, suom.-ugr. taholta muuten jo kadonneesta