Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Tanulmányok - Elekfi László: A hatodik mondatrész (The sixth syntactic constituent) 45

idéztem Jászó Anna gyulai előadásából, mert az eredeti németnek csak szövegrészeit, nem egészét közölte korábban: A. Jászó 1991: 47, 4. jegyzet.)3 Szinte értelmetlen az állítmányi viszony megismétléséről szólni jelzős szerkezetben. Van ugyan köze a jelzőnek az állítmányhoz, de ez nem egyszerűen ismétlés. A határozó és a tárgy viszonya ilyen fogalmazásban egészen zavaros, hiszen a tárgynak nem akármilyen állítmányhoz, hanem csak igéhez van viszonya. Beckernek csak iskolai nyelvtanát láttam eredetiben: 18353

. Fogalmi viszonyokból kiindulva vezeti le a szavak viszonyait: „Man nennt dasjenige Sein, von welchem eine Thätigkeit ausgesagt wird, das Subjekt des Verbs" (Becker 1835: 3-4). A Sein főnév a mai németben 'létezés, lét' jelentésű. Mint említettem, ez alighanem pontatlan fordítás a görögből, és itt inkább annyi, mint „létező, valóság". Kiinduló szókapcsolata tehát olyan alaptípust mutat be, amelyben az ige alanya egyben a mondat alanya is, az ige pedig a mondat állítmánya. 3.2. Helytálló az, amit Becker az igéről mond (bár ma már nem tartjuk kifejezőnek az „alanyi" és „tárgyas" igeragozás ilyen elnevezését), amikor megkülönbözteti a szubjektív igéktől, melyeknek csak alanyuk van, az objektív igéket, amelyek objektumot kívánnak (s az objektum nem csak accusativusban állhat), az utóbbiakat tranzitív igéknek nevezi. A fogalmi viszonyok két fajtája pedig (Becker 1836: 8): „A. Beziehungen von Thätigkeitsbegriffen z. В. blühen, bellen, groß, auf Begriffe eines 3 Humboldt (71833. III. §21.1.a /1949: 229) a mondatnak mint aktusnak a lényegét az állításban látja, melyet az ige fejez ki. Az „AKT DES SELBSTTÄTIGEN SETZENS IN DEN SPRACHEN" c. fejezetben „Das Verbum" alcímmel így ír: „ihm allein der Akt des synthetischen Setzens als grammatische Funktion beigegeben ist [...] Alle übrigen Wörter des Satzes sind gleichsam tot daliegender [...] Stoff [...] Durch einen [...] synthetischen Akt knüpft es durch das Sein das Prädikat mit dem Subjekte zusammen, allein so, daß das Sein, welches mit einem energischen Prädikate in ein Handeln übergeht, dem Subjekte selbst beigelegt, also das bloß als verknüpfbar Gedachte zum Zustande oder Vorgange in der Wirklichkeit wird." - Itt tehát az ige elevenítő, azaz megjelenítő szerepéről, erejéről ír, és ebben a vonatkozásban a mondat szerkezeti felépítésének jellemzése tel-jesen helytálló. A németben (és sok más olyan nyelvben, ahol a névszói állítmányhoz is kötelező egy ige mint kopula) ez a mondatfelfogás természetesen érthető. A továbbiakban Humboldt (1949: 231) kitér a tulajdonítmányt (Attributivum) tartalmazó mondattípusra is: „I с h 1 i e b e hat den reinen Verbalausdruck, i с h bin ein Liebender [...] ist genau genommen keine Verbal-form, sondern ein Satz. Die Sprache aber [...] handelt auch das Attributivum [...] wie ein Ver-bum." Érdekes, hogy a tulajdonítmányt tartalmazó mondatot mintegy az igés mondattal szembe-állítva nevezi Satz-mk (mely itt inkább tételt jelent, tehát logikai kéttagú egységet, amely a selbsttätiges Setzen müvelet eredménye); a nyelv azonban -mint alább hozzáteszi - igeként kezeli az attributívumot is. Humboldtnál nincs akkor csúsztatás, mint amit Beckernél találunk. Hiszen a mondatban sok egyező tulajdonsága van az igének és a tulajdonítmánynak mint igei és névszói állítmánynak; és az is kiderül Humboldt fejtegetéseiből, hogy az attributívumot tartalmazó mondatoknál fordul önkéntelenül a logikához.