Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

összetételét nem is említettük!). És ugyan mekkora lehetett ezeknek az írástudatlan, valamilyen kezdetleges „állami" formációba éppen csak belekóstolt paraszti lakosságnak a szókincse? Létfeltételeihez, életkörülményeinek fenntartásához mekkora latin szókészletre volt feltétlenül szüksége? Decebalus „államának" megsemmisítéséhez elegendő volt két római légió, azaz írd és mondd tizenkétezer fegyveres. Aztán a sok eltúlzott számadat és százalék között Sala meg sem említi a mai román szókészlet ismeretlen eredetű szavainak a számát. A félnomád transzhumáló vlah pásztorok a Balkánon nemcsak albánokkal találkoztak és éltek együtt hosszabb-rövidebb ideig. Kikkel? Milyen szavakat vettek át tőlük? Melyek azok a vitathatatlan toponímiai adatok, amelyek a vándorló vlah etnikum hosszabb-rövidebb ott tartózkodásának a tanújelei? Az Al-Dunától északra a romanizált terület aligha haladta meg a mai Dunántúl méreteit. Moldvában nem volt romanizálás, Moldvában nem is keletkezhetett „dáko-román etnikum". A történelmi Havaselve az ókortól all. századig a legkülönbözőbb eredetű nomád etnikumok portyázási területe volt, dáko-román etnikum itt sem keletkezhetett. A szórványos régészeti leletek legfeljebb azt bizonyítják, hogy az ott lakók a Római Birodalomnak az Al-Dunától délre fekvő provinciáit rendszeresen vagy alkalomszerűen fosztogatták. Decebalus „birodalma" a Kárpátoktól délre csak a történelmi Olténiára, azaz az Olttól nyugatran eső, az Al-Duna és a Déli Kárpátok hajlata közötti kis területre terjedt ki. Az Al-Duna nem a „romanizált világ tengelye" volt, hanem a Római Birodalom, majd a Bizánci császárság északi határa. A folyó bal partján a rómaiak és a bizánciak idejében is voltak határvédelmi erősségek, megerősített védelmi vonal, rövidebb-hosszabb időre a folyótól északra is érvényesült a római, illetve a bizánci katonai hatalom („razziák", kitelepítések, büntető expedíciók, átmeneti katonai felvonulási táborok stb.). A román etnogenezisben éppen az az epikusán nagyszerű, hogy egy viszonylag kis magból terebélyesedett ki, alig másfél évezred alatt, a románság hatalmas fája. Éppen ez a román nyelv és etnikum párját ritkító sajátossága! A történelem könyörtelenül kiragadta földjéről, megkapaszkodott a balkáni hegyek között, új és jóindulatú szomszédokra találva, akikkel évszázadokon át élt békés szimbiózisban. Aztán megnövekedve, a gazdasági és a társadalmi differenciálódás útjára lépve fokozatosan kivált az első szimbiózisból, hogy egy gyors felvirágzásnak induló és már államot alapító néphez kösse sorsát és további fejlődését. A szláv (bolgár) és a vlah etnikum szimbiózisa volt a következő lépcső, amiről aztán, tovább gyarapodva, megerősödve és már kialakult újlatin nyelvével a Balkán déli tájainak és az Al-Duna bal partján fekvő területeknek a meghódítására is vállalkozott. Nem kevesebb mint hét évszázadra volt szüksége, hogy a kumánok hathatós támogatásával államot és dinasztiát alapítson.