Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

megállapítani, hogy egy újlatin, szláv, görög stb. típus fokozatosan jutott el egy 'balkáni típushoz': hogy, más szavakkal szólva, valóban beszélhetünk-e vagy sem egy 'balkáni típusról'...". Az 1940-es évek elején, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Romanisztikai tanszékén Gáldi László - akinek az óráit alkalmunk volt látogatni minden első éves hallgatójának felhívta a figyelmét a tanszék élén korábban álló Carlo Tagliavini olasz professzornak az útmutatására, hogy kutatásaikban sohase feledkezzenek meg erről az alapvető követelményről: albanológia nélkül sohasem szabad a román nyelv történetével foglalkozni ..." Ezeknek a magvas gondolatoknak az előrebocsájtása után megfogalmazhatjuk véleményünket, hogy Marius Sala monográfiájával azt a benyomást kelti a filológiai ismeretekre vágyó hazafiakban és külföldi szimpatizánsokban, mintha a román etnikum és nyelv születésétől kezdve szinte virágos mezőn, dalolva tette volna meg azt a hosszú, kanyargós utat, amelyen egy kis szántóvető-pásztor etnikum Kelet-Európa egyik számottevő nemzetévé nőtte ki magát. A monográfia történeti háttere rendkívül pontatlan és hiányos, szinte lépten-nyomon ugyanazokba a hibákba, következetlenségekbe, téves adatokba, csúsztatásokba vagy torzításokba botlunk. Az elnagyolt történelmi bevezetőből a román nyelv és etnikum fejlődésében jelentős szerepet játszó tények, események sikkadnak el, vagy kapnak olyan szerepet, amit egyáltalán nem töltöttek be. A szerző céljainak megfelelően (quod erat demonstrandum!) egész etnikumokat helyez át a Kárpátokon vagy még a létüket sem említi meg. A nagy sietségben többször még önmagával is ellentmondásba kerül, kényes kérdéseket sommásan elintéz egy „ezzel most (vagy itt) nem foglalkozunk részletesebben" megjegyzéssel (pl. a hátravetett artikulus keletkezésével, 117), hogy aztán pontokba szedve foglalja össze a román nyelv sajátos (jellegzetes) vonásait, amelyek megkülönböztetik a többi újlatin nyelvtől. Csupán arról feledkezik meg, hogy éppen ezek a sajátos vonások teszik a román nyelvet saj átоsan balkáni újlatin nyelvvé, illetve az albán, a bolgár, a macedón nyelvet s aj át о s an balkáni indoeurópai, illetve sajátosan balkáni szláv nyelvvé. A történelminek szánt bevezetőben követhetetlenné válik a megtett több évszázados út, amelyen az Al-Duna és a Száva mente romanizált falusi lakossága szinte mindenét hátrahagyva menekült a hegyek közé az avar-szláv betörések, majd a szláv betelepülők és honkeresők áradata elől. Hányan lehettek? Erre a kérdésre eddig sem adott és a jövőben sem adhat még megközelítő választ sem a történelem. Még kevésbé arra a kérdésre, hogy a menekültek között milyen arányban lehettek Dácia Traianából kivont dákok, az Al-Duna mentén romanizált trákok, a Száva völgyében romanizált illírek (és akkor a Dácia Traiana provinciába áramló kolónusok, az ott letelepedő volt légiós katonák tarka etnikai