Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

lógiai sorrendben, itt-ott a saját észrevételeivel kiegészítve, ismertesse a két nyelv latin szókincsével kapcsolatos kutatásokat. „А. V. Desznickaja hipotézise szerint a Római Birodalom bukása után, a tengerpartra leereszkedő illírek asszimilálták Dél-IUyricum részlegesen romanizált őshonos lakosságát. Megjegyezhetjük azt a tényt, hogy a dákok esetében az ellenkező folyamat ment végbe: a római uralom visszahúzódása után a romanizált dákok asszimilálták a Birodalom határain kívül élő szabad dák törzseket." (Vätäsescu 1997: 1) Miért és hogyan? Egyáltalán milyen „szabad dák törzsekről" ír? És mennyien lehettek a „romanizált dákok"? Vagy talán el kell fogadnunk Alexandru Suceveanu román történész (Sala által is idézett) zavaros és semmivel sem alátámasztható érvelését (Suceveanu 1985: 105-113): „A Dunától északra, illetve az Adria déli partidékén végbement romanizálási folyamat eltérő eredményeit, valamint a szabad dákok és a romanizált dákok közötti, illetve a szabad illírek és a romanizálás útjára lépett illírek közötti kapcsolatok eltérő voltát azzal lehetne magyarázni, hogy az előző esetben a romanizálás behatolt a falvakba, az őslakosok falusi közösségeibe, a második esetben viszont a városokra korlátozódott." Suceveanu véleménye szerint a városok, „jóllehet romanizálási gócpontok voltak, sokkal kevésbé állnak olyan egységekből, amelyekben kialakul a romanizálási jelenség" Szerinte „nem a város a posztrómai kontinuitás kulcsa (sic!), hanem a romanizálás csak az őslakosok falusi közösségeiben ment végbe, mint Dácia esetében. így magyarázható olyan területek romanizálása (mint a jelenlegi Havaselve keleti fele, vagy a jelenlegi Moldova), amelyek megszabadultak a közvetlen római ellenőrzéstől...", idézi Vätäsescu 1997: 1) Ehhez tegyük hozzá a már említett Iancu Fischer észrevételét, miszerint „a romanizálási folyamat tartama és egy őshonos nyelv túlélése nem a római hódítás időpontjától vagy a római megszállás tartamától függ, hanem a kérdéses lakosság érdeklődésétől és hajlandóságától, hogy megtanuljon latinul..." (Fischer 1985: 15). Lám a 20. század 80-as éveiben milyen könnyen meg lehetett oldani a gordiuszi csomót! Mielőtt a kötet olvasója végre kielégíthetné növekvő kíváncsiságát, hogy vajon milyen százalékarányban szerepelnek a különböző nem latin eredetű szavak a román nyelv szókincsében, előbb el kell olvasnia egy hosszabb eszmefuttatást a latinból örökölt román szavak szemantikai tartalmáról és ennek változásairól, a nyelvi szinonimákról. Aztán végre jönnek a százalékok! Megtudjuk, hogy a szubsztrátum-szavak közül (értsd: a közös albán-román szókincsből) mindössze 23 került a román nyelv reprezentatív szóállományába, azaz ez utóbbinak pontosan 0,96%-át teszi ki, illetve, ha beszámítjuk a román szókészlet valamennyi ismeretlen eredetű szavát (a Günther Reichenkron jóvoltából megszámolt mintegy másfél ezer szót?!), akkor is csak 3,67%-át, amely nagyjából megfelel a szubsztrátum-szavak arányának a többi újlatin nyelvben. Ebbe a