Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

említett könyvében megfogalmazott véleményét idézi, aki szerint a latin köznyelvben használt ilyen sok szónak a hiánya a románban ennek „a nyelvnek az egyik sajátossága, de negatív értelemben..." „...elvesztésük viszont strukturálisan nem - csak egyes pontokon - választja el a román nyelvet a többi újlatin nyelvtől..." (Sala 40). Természetesen nem áll szándékunkban végig elemezni a latin eredetű szavakat, amelyek Sala könyvének terjedelméből több mint 40 oldalt foglalnak el (a román nyelv kb. teljes latin eredetű szókincsét), de annyit meg kell jegyeznünk, hogy elég sok bizonytalan eredetű, sőt néhány bizonyítottan más - esetenként albán - eredetű szót is megtalálunk köztük. (Hasznos lett volna megnézni Eqrem Cabej (1982, 1986)) és Shaban Demiraj (1986, 1999, 2004) nemzetközi hírű albanológusok köteteit is - a legjelentősebbeket francia vagy angol nyelvű kivonattal adták ki. A szavaknak fogalomkörökre bontása nem rossz ötlet, de ezt Catalina Vätäsescu jobban oldotta meg (1997) szótárában, mely a századfordulóig megjelent 19 mű közül a Román Trakológiai Intézet legsikerültebb kiadványának tekinthető. Sala monográfiáját, pontosabban a nyelv latin elemeivel foglalkozó részt elemezve a recenzensben szinte oldalról-oldalra erősödik a gyanú, hogy a szerző minden áron, néha a tudományos objektivitásról is megfeledkezve, igyekszik a lehető legtöbb román szó latin eredetét bebizonyítani. Erre csupán egy szélsőséges példát említünk meg. Könyvének 62. oldalán valóságos felfedezésként közli, hogy a román talpa 'talp' és 'talpbőr (pl. cipőtalp)' nem a magyar talp szóból származik, hanem eredetét az általa feltételezett latin * talpa szóban véli megtalálni. Erre a következtetésre a következő gondolatsor vezette: a románban az emberi test valamennyi részének latin eredetű neve van; lehetetlen, hogy egyedül a talp neve ne lenne latin eredetű; a latinban kellett lennie egy *talpa szónak, amit állítólag sikerült megtalálnia egy friuli és egy közelebbről meg nem nevezett francia és „franco-provencali" nyelvjárásban, mégpedig a román lába és pata jelentéssel. Persze a külföldi olvasó valószínűleg nem ismeri (sőt minden bizonnyal a külföldi szakember sem) ezt a két magyar eredetű román tájszót, amit a Körösök vidékén és a móc nyelvjárás egyes vidékein 'láb', illetve (pejoratív színezettel) 'pata, mancs' értelemben használnak. De ehhez Sala még hozzáteszi, hogy a román talpa szó mindenképpen régi a román nyelvben, hiszen 37 különböző jelentése és 40 származéka van (?!). Aztán a Talp személynév (!) is előkerült egy 1490-ben kelt suceavai dokumentumban, sőt még a Hurmuzaki román zsoltárban is! Erre az egy szóra Sala egy teljes oldalt (62) elveszteget. Érdekes, hogy a szerző nem fedezte fel a klasszikus latin szókincsében a talpa 'vakond' jelentésű szót, pedig ennek a kis állatnak igen fejlett talpa van! Ez a nyakatekert szószármaztatás is rámutat arra a cáfolhatatlan tényre, hogy a nyelvész sem érheti be kutatásaiban a puszta nyelvi érvekkel, hangtörvényekkel stb., hanem lépten-nyomon, feltétlenül (!) konzultálnia kell különböző rokon-