Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

hivatalos nyelv használatát a birodalom egész területén. A törést sokkal inkább a pogány szláv tömegek beáramlása és letelepedése okozta, mivel évszázadokra lehetetlenné tett bármilyen rendszeres kapcsolatot a keresztény egyház nyugati és keleti fele között. A nyugati latinitással a szinte töretlen kapcsolatot egyedül az Adria keleti partvidéke őrizte meg, és ennek következtében a fejlődés eltérő útjára lépett. A szlávok letelepedéséig viszont ez a latinitás is a keleti latin sajátos vonásait tükrözi. Számos romanista esik abba a hibába, hogy a román nyelvtörténetben nem veszik figyelembe a dalmát nyelv(ek) fejlődésének ezt a korai szakaszát. (Itt többek közt a latin eredetű szavak hangsúlyos szótagjának párhuzamos, de a dalmátban megszakadt fejlődésére gondolunk, pl. latin terra 'föld' > dalmát tiara 'ua.' > román fara 'vidék, ország'.) Van az albán és a román nyelv szókincsében két közös eredetű latin szó, amelyek abban is eltérnek a nyugati újlatin nyelvek azonos eredetű szavától, hogy gyökeresen megváltozott - többé-kevésbé egyformán! - a jelentésük. Az első - és ez a súlyosabb bizonyíték - a román pádure 'erdő' - albán pyll 'ua.', mindkettő a latin paludem > *padulem 'mocsár' jeletésű szóra vezethető vissza. A latin szó a dalmát nyelvben is megtalálható paid alakban, de ez megőrizte a latin szó eredeti 'mocsár' jelentését. Az albán és a román szó szemantikai változását csak azzal lehet magyarázni, hogy olyan etnikumok vették át az árterületeken gyakori ligeterdőket mocsárnak tekintő latinajkúaktól, akiknek a szemében a ligeterdő is erdő volt. Nos ilyen találkozásra csak síkvidéken (és csak a tavaszi-nyári évszakban) kerülhetett sor, ahol az albán és a román pásztorcsoportok már ugyanazon a területen, egymás szomszédságában éltek. A másik szópár a román femeie 'nő, asszony' és az albán fémije 'gyermek', mindkettő a latin famíliám 'család' szóra vezethető vissza. Bármennyire hihetetlenül hangozzék is, ez a szemantikai változás a két etnikum azonos megélhetési forrására, a legelőváltásos pásztorkodásra utal. Ugyanis a latinul beszélő utazók csak a tavasz végétől az őszi esőzések kezdetéig közlekedhettek az alacsonyabban fekvő területeken (azaz a partvidékről a szárazföld beleseje felé), tehát abban az időszakban, amikor a férfilakosság a nyájakkal már a havasi legelőkön tartózkodott. A latinul érdeklődő utasember família? kérdését tehát a településeken talált asszonyok és leányok, hol gyermek, hol asszony értelműnek vélték. Az albán és a román pásztortársadalom eltérő voltára egy másik latin eredetű szópár hívja fel a figyelmünket: a latin conventum 'gyülekezet, gyűlés, tárgyalás, megegyezés' szónak az albánban kuvend 'tanácskozás, megbeszélés, megegyezés, gyülekezet, gyűlés, valamilyen vezető testület', a románban viszont cuvánt felel meg, de ennek 'szó' a jelentése! Pétre Diaconu közlése szerint (Diaconu 1978: 33) a latin conventum szót koménton hangalakban és 'gyűlés, valamilyen testületi gyülekezet' jelentésben a besenyők is átvették. A szerző Kedrenos Skylitzés bizánci krónikaíró História completa II, Bonn, 1832. 588.