Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Schütz István: A múlt nyomasztó öröksége : Gondolatok egy új román monográfiáról (Sala, Marius: De la latină la romănă [A latintól a románig]) (The weight of the past. Thoughts on a new Rumanian monograph) 343

dunai provinciát (Dáciát, Alsó Pannóniát és a két Moesiát) felölelte. Daciában a szlávok száma csökkent a szláv tömeg dél felé irányuló kivándorlásával. Ez oda vezetett, hogy a romanizált őslakosság asszimilálta őket, és ezt a folyamatot egyes nyelvészek „második romanizálásnak" nevezik" (Sala 31). A szerző tanítómestere, Alexandru Rosetti (1964: 35) a fentieket némi magyarázattal toldja meg: „A szlávoknak ebben az asszimilációs folyamatában a döntő tényező bizonyára a nyelv volt: a szlávok megtanultak románul, mert a román nyelv osztozott a római civilizácó presztízsében, a romanizált lakosság döntő gazdasági szerepében" (Rosetti 1964: 111/35). Sala lakonikus megszövegezésére csak egy elfogadható magyarázatot találhatunk: az olykor újabb ötletekkel alátámasztott, több évtizedes sulykolás következtében más nemzetiségű balkanológusok is kritikátlanul átvették a román érvelést. Szolgáljon itt erre egyetlen szemléltető példa, Emanuele Banfí olasz balkanológus Storia linguistica del Sud-est Europeo című monográfiájában egyetlen mondatot szán erre a kérdésre (Banfi 1991: 88): „a 6. században Erdélyben letelepedett szlávokat gyorsan és minden akadály nélkül asszimilálta a román többség." Mindjárt fűzzük hozzá, hogy Banfi már a következő oldalon ellentmondásba keveredik önmagával, amikor ezeket írja: „...utoljára a dáciai szlávokat olvasztották be: Béla király egyik ismeretlen nevű jegyzője tanúsítja Erdélyben a szlávok jelenlétét is a vlahok mellett." Természetesen az Erdélybe beszivárgó szlávok semmilyen „romanizált többséget" sem találtak. Miután Bizánc biztatására a langobárdok és az avarok 568-ban döntő csapást mértek a gepidákra, Erdélyt az avarok szállták meg. Amíg fennállt Gepidia, erős gyepűrendszer védte Erdélyt, lehetetlenné téve a szlávok beáramlását. A 6. század második feléig a kelet és észak-kelet felől érkező szláv hullámok csak a Keleti- és a Déli-Kárpátok külső lábánál telepedhettek le, amint azt a legelső szláv régészeti leletek tanúsítják: Moldvában a Suceava-Sipot-i szláv temető, a Kárpátok hajlatánál 1536 sírral, a Särata-Monteoru-i és a Bucuresti-Ciurel környékén feltárt több szláv temetkezési hely a 6-7. század fordulójáról. Az Erdélyt elfoglaló avarok megszüntették a gyepürendszert, hiszen az ő „birodalmuk" keleti határa valahol a mai délorosz sztyeppén volt. Ezzel szabad utat engedtek a vándorló szlávoknak, akiket kezdetben, a gepidákkal vállvetve, maguk segítettek át az Al-Dunán a bizánci területekre. Az avarok központja Erdélyben a két Küküllő. (A név avar vagy kabar eredetű, a kekeleg 'tüskebokor' vagy 'kökény' jelentésű szóból, aminek tükörfordítása a folyó szláv eredetű román neve: Tárnává.) Az első biztosan szláv erdélyi régészeti leletek Malomfalva (Podej) falu határában kerültek elő és a 600-630-as évekre datálhatóak. A szláv-avar szimbiózis a 7. század közepétől kezdődött a Küküllők felső folyásánál. Ezek a betelepült szlávok nyomorúságos földművesek voltak, akik még a fazekaskorongot sem ismerték. Avar uraiknak