Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Szépe Judit: Rövidzárlat és kisiklások a nyelvi realizáció szintjei között (Huszár Ágnes : A gondolattól a szóig : A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében) (Short circuit and derailments between the levels oflinguistic realisation) 312

érdekes eredmény, hogy „viszonylag ritka eset az, amikor az után korrigál valaki, hogy hallotta saját hibás beszédprodukcióját" (40). Annak megfejtése, hogy az önkorrekció miért pont abban a pillanatban következik be, amikor, még várat magára. Egyelőre az esetek tipizálásánál és százalékos számbavételénél tartanak a kutatások. 2. „A nyelvbotláshoz hasonló jelenségek" című fejezet (41-^-5) azokat a tévesztéseket és egyes megakadásjelenségeket tárgyalja, amelyek megjelenésükben vagy műveleti folyamataikban bizonyos mértékig közös jellemzőket mutatnak a nyelvbotlásokkal. Ilyen például „az ún. »nyelvemen van« jelenség (tip of the tongue, TOT phenomenon)", amely „a mentális lexikonban való sikertelen keresés következménye" (41). Abban tér el a nyelvbotlástól, hogy „míg a nyelvbotlás esetében két vagy több nyelvi elem hat egymásra, a „nyelvemen van" jelenség esetében egy nyelvi elem keresése marad teljesen vagy részlegesen sikertelen" (41). A sikertelenség érintheti akár a hangalakot, akár a jelentést, és lehet teljes vagy részleges. A lexikai egységhez való hozzáférés több szinten zajló műveleteiről szóló hipotézisek ellenőrzésének lényeges összetevői azok a vizsgálati eredmények, amelyek bizonyították, hogy a „nyelvemen van" jelenség során a beszélők a prominens pozícióban lévő (elsősorban a kezdő) szegmentumot, a szótagszámot, sőt a szóalak morfológiai felépítését is fel tudják idézni (a magyarra vö. pl. Gósy 1999, 2001, Szende -Szépe 2006). Egy másik tévesztéstípus a kézi és gépi „elírás", amely „a sokféle, alapelvekben eltérő írásrendszer [...] strukturális és funkcionális különbözőségei miatt [...] a nyelvbotlásoknál kevésbé mutatnak fel univerzális jegyeket" (42). A szerző az általa tárgyalt, a latin betűs írásrendszerekben mutatkozó tévesztéseket egységesen a produkció hibájának minősíti azzal a lényeges különbséggel, hogy „a grafémák a sorrendi felcserélésben egyenlő eséllyel vesznek részt, szemben a beszédhangokkal [...] a nyelvbotlás eredménye mindig kimondható [...], az elírásé nem feltétlenül az" (43). Az elírás abban is eltér a hangzó tévesztéstől, hogy „írás esetében a beszéd fonológiai tervezési szakasza helyén egy analóg tervezési szakasz működik" (43). De még itt is van eltérés a kézi és a gépi hibázások között. „A két írásmód között alapvető különbség, hogy míg a grafémajegyek [...] a kézírásban releváns egységnek számítanak, a gépírásban nem" (43). A gépíráskor történő leggyakoribb tévesztések a felcserélések, a félreütések és a kihagyások. A szakirodalom ezeket a hibákat meglehetősen mechanikusan értelmezi: az egyik kéz végzi el a másikra előírt mozdulatot, melléüt vagy túl gyengén üti le a billentyűt. Elgondolkodtató az a megállapítás is, hogy ,,[a]z sem jelent számottevő különbséget, hogy az illető nézi-e billentyűket, vagy »vakon ír«" (43). Ha valaki saját gondolatait gépeli vagy diktálás után ír, az állítás kétségkívül megállja a helyét. Más a helyzet azonban a másolással. Hivatásos gépírók ugyanis nem úgy másolnak, mint az amatőrök,