Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Szépe Judit: Rövidzárlat és kisiklások a nyelvi realizáció szintjei között (Huszár Ágnes : A gondolattól a szóig : A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében) (Short circuit and derailments between the levels oflinguistic realisation) 312

elemeket „megjelöli" a lexikonban, tehát lényegében kivétellistát állít össze. Ez ugyan minden modellnek szíve joga, ám minél kevesebb lista és minél több összefüggés alkot egy modellt, annál nagyobb a heurisztikus értéke, hiszen annál nagyobb prediktív erővel bír. A diakrón „veláris Г kategória magyarázó elvként pontosan ezt teszi: összefüggést állít fel a lista tagjai között, illetőleg elkülöníti azokat a listába nem tartozó elemektől. De ennél talán még izgalmasabb annak a szükségszerűségnek a kérdése, hogy a szinkrón rendszereknek nemcsak állapotuk van, hanem léteznek folyamatai is. Természetesen nemcsak abban az újgrammatikus, egyben saussure-i értelemben, hogy minden szinkrón nyelvállapot egy történeti folyamat idői metszete. Az egyidejűségben ugyancsak tetten érhetők a változások, mégpedig változatok formájában. A változatok azonban olyan szinkrón jelenségek, amelyekről csak egymást kizáró szabályokkal lehet számot adni, ráadásul komoly kalamajkákat okoznak a nyelv gazdaságosságának elve tekintetében is. Lévén mindez nem összeegyeztethető a szinkrónia alapelveivel, a leírás kénytelen eltekinteni tőle. Folyamatokat pedig magának a szinkrón rendszernek a működésében is találhatunk. Például a nyelvelsajátítás végeredménye egy szinkrón rendszer, kiépülése azonban kognitív, univerzális és nyelvspecifikus műveletek sorozata, amelyek a szinkrón rendszerben nem, de ahhoz való viszonyában elemezhető jelenségeket eredményeznek. A torzítások, vagyis a lenizációs folyamatok és a népetimológiák, azután a nyelvi devianciák, mint a nyelvi humor vagy az ép nyelvi és a patologikus eredetű tévesztések, vagy az atipikus nyelvelsajátítás is a szinkrón rendszerhez való viszonyukban határozhatók meg. Vagyis bármely, rendszerszabály megszegésével előállt nyelvi alakulathoz két leírás rendelhető (vö. Szende 1992, 1997), a rendszernek megfelelő alak és a rendszernek meg nem felelő, realizált alak. Ez utóbbihoz úgy jut el a leírás, hogy számot ad azokról a müveletekről, amelyek végeredményeként a realizált forma el fog térni a rendszer által előírttól. Tehát a leírásban éppen az adhat számot a deviáns jelenségekről, ami a rendszernek megfelelő alak és a deviáns formáció között történik. Ez pedig mindig egy átalakító folyamat, amelynek műveletei levezethetők a szinkrón rendszerből. A szinkrón leírást érintő folyamatok képlete mindig ugyanaz: két állapot (az előírt és a nem annak megfelelően realizált) és köztük művelet(ek). „Az önkorrekció" című alfejezet (38-40) a nyelvbotlások önmagunk általi javításáról szóló vizsgálatok eredményeit mutatja be. Bár a kérdés már az 1960-as évektől megjelenik a szakirodalomban, „A korrigálás folyamatának működése [...] azóta sem nyerte el a beszédprodukció-kutatásban az őt megillető figyelmet" (38). A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a korrigálás elemzése ugyanúgy elméletfüggő, mint magának a tévesztésnek az értelmezése, hiszen létrejöttüket egyaránt a beszédprodukciós modellek különféle szintjeihez kötik. Különösen