Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Vitafórum - Szépe Judit: Rövidzárlat és kisiklások a nyelvi realizáció szintjei között (Huszár Ágnes : A gondolattól a szóig : A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében) (Short circuit and derailments between the levels oflinguistic realisation) 312

a „fonémamegkülönböztetö jegy", amelyeknek elméletfüggetlensége mellett -főleg az újabb fonológiai koncepciók tükrében - elkelt volna néhány érv. A bergi magyarázó kategóriák közé tartozó „anticipáció", „perszeveráció" és társai pedig valójában csupán jelenségeket írnak le, de semmit nem mondanak arról, miért is lépnek fel azok, vagyis nincs magyarázó adekvátságuk. Nem is mondhatnak, hiszen ezeknek a folyamatoknak igen sokféle kiváltó okuk lehet, mint pl. a szekvenciában szereplő szótagszerkezetek vagy a szintaktikai viszonyok. Az sem egyértelmű továbbá, hogy a leíró kategóriába sorolt „kiesés"-hez képest mennyiben tekinthető magyarázatnak a „kioltódás", amely nem más, mint ,,[e]gy elem kiesése az elemsorból" (10. lábjegyzet). Huszár Ágnes a Meringer-tipológia egyik kategóriájának, a „disszimiláció"nak elemzése során egy különösen érdekes és éles problémára irányítja az olvasó figyelmét. Ez a saussure-i szinkrón vs. diakrón dichotómia megjelenése óta megosztja az elméleti nyelvészek táborát. Ez pedig a szinkrón rendszerek összefüggéseinek diakrón érvekkel történő verifikálása. „Egy nyelvtörténeti kategória bevezetése egy leíró szempontot érvényesítő kategóriarendszerbe nem indokolt" (35) - írja a szerző a meringeri kategória kritikájaként. A meringeri disszimiláció - amely diakrón terminusként a gyengülést, illetőleg annak végpontját, a törlést foglalja magában - szinkrón kategóriaként valóban túl tágnak tűnik, hiszen egybemossa a nyelvbotlásokban bizonyos helyettesítések és a törlés műveletét. Ez azonban pusztán az adott kategória definiálásának aktuális problémája. Ugyanakkor a terminus rávilágít egy összefüggésre. Bizonyos szegmentumok a nyelvbotlásokban közös kategória alá tartoznak. Jellemző rájuk az egy bizonyos irányban történő helyettesítés, illetőleg a törlés. A művelet végeredménye, a realizáció tekintetében a disszimiláció kategóriája valóban nem releváns, ám a realizáció hátterében álló műveletek tekintetében nagyon is fontos összefüggést foglal magában: egy szegmentumcsoportra jellemző devianciatípusok korrelációját. A nagyobb horderejű kérdés azonban az, hogy kerül a csizma az asztalra, vagyis folyamatkategória egy állapotmodellbe. Érvelhetünk azzal, hogy a magyarázó adekvátságú modellek, illetőleg az azokat alkotó teoretikus terminusok, kategóriák, összefüggések annál inkább ellenőrzöttek, minél több eltérő terület empirikus bizonyítéka verifikálta őket (Pap 1970). Vagyis ha egy diakrón összefüggés valamely szinkrón elemzésben is megállja a helyét, akkor erősebben remélhetjük, hogy az összefüggés hiteles. Például egy állapotmodell a magyar nyelvről a következőképp bánik el azzal a jelenséggel, hogy vannak lexikai egységek, amelyeknek bár tőmagánhangzójuk felső nyelvállású, ajakréses, elöl képzett (íj, nyíl, sír, híd stb.), mégis hátul képzett toldalékot kívánnak. Az érintett lexikai egységek között szinkrón aspektusból semmiféle kapcsolat vagy szabályszerűség nem mutatható ki. így a leíró grammatika egyet tehet: az érintett