Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)
Kisebb közlemények - Forró Orsolya: Vannak-e asszociációs hangváltozások? : A hangváltozás-tipológia kérdése a magyar nyelvtörténeti szakirodalomban (Are there associative sound changes? : The typology of sound changes in the literature on the history of Hungarian) 279
sorolja. Nem mindenki ért ugyanis egyet abban, hogy ilyen jellegű vizsgálatokra és erőfeszítésekre feltétlenül szükség van. Azt én is elismerem, hogy a hangváltozások kategorizálása a nyelvtörténeti munkáknak nem alapvető, elsődleges célja, és nem is feltétlenül szükséges, hogy azzá váljon. Amiért azonban a kérdés nem teljesen irreleváns, amiért megérdemli a célzott és kitüntetett figyelmet, az az, hogy a kategorizálás - véleményem szerint legalábbis - a szintézisteremtés igényéből fakad, és egyben a szintézisteremtés egyik módja is. A koherens, adekvát tipológiákban megjelennek a jelenségek rendszerében meglévő fontos distinkciók és összefüggések, miközben mindebből kirajzolódik maga a teljes rendszer. (A megfelelő tipológiák elméleti és gyakorlati jelentőségét remekül példázzák az egészségestől, ill. átlagostól eltérő állapotokat meghatározó és egymástól elkülönítő diagnosztikus rendszerek.) Nem véletlen tehát, és nem egyszerű kényszerességből fakad, hogy az összefoglaló jellegű nyelvtörténeti munkák szerzői - nem csak a hazaiak és nem csak a régebbiek - többnyire kitérnek a változások típusaira. 1. Az asszociációs és a tendenciaszerű változások Bárczi (1954/1958) és Abaffy (2003) szerint a hangváltozások két alapvető csoportját a tendenciaszerű és asszociációs változások alkotják. Tendenciaszerű egy hangváltozás, „ha egy hang azonos fonetikai helyzetben, azonos térben és időben az eseteknek jelentékeny részében azonos módon változik meg" (Abaffy 2003: 109); ezek időnként az esetek száz százalékában, vagyis minden, az adott hangot adott helyzetben tartalmazó lexikai egységben érvényesülnek.4 A tendenciaszerű változásokat vagy hangváltozási tendenciákat szabályos hangváltozásoknak is nevezik. Az asszociációs változások során „csupán az történik, hogy egy-egy szóban a szó egyik hangja módosítja a szó másik hangjának ejtését" (Abaffy 2003: 109).5 4 Abaffy szerint a „maradéktalanul, kivételek nélkül érvényesülő hangváltozást nevezzük hangtörvénynek" (109). Ezzel szemben Bárczi már fél évszázaddal korábban is csak mellesleg jegyezte meg, hogy a tendenciákat régebben hangtörvényeknek hívták (1953: 61). A terminológiai különbség szemléleti váltást takar: a tendencia terminust Bárczi kezdte használni az újgrammatikus hangtörvény-fogalomtól való elhatárolódás kifejezésére. Már csak azért sem célszerű hangtörvényről beszélni 'kivétel nélküli tendencia' értelemben, mert az egyetlen jelenség, amelynek nevében a hagyomány megtartotta a törvény terminust, a Horger-törvény (vagy kétnyíltszótagos tendencia) a magyar nyelvtörténet egyetlen korszakában és területén sem volt kivétel nélküli. 5 Máshol: „az a jelenség, amikor egy szón belül egy hang úgy hat a másikra, hogy az ennek a hatásnak a következtében megváltozik" (110).
