Nyelvtudományi Közlemények 105. kötet (2008)

Kisebb közlemények - Bíró Bernadett: A manysi cselekvésnevek szófaji kérdései (Word class issues ofnomina actionis in Mansi) 255

A participiumok és a cselekvésnevek elméletileg jól elkülöníthetők egymástól, hiszen a participiumok elsődleges funkciója az, hogy egy főnév jelzőjeként funkcionáljanak egy főnévi csoportban, a cselekvésnevek ezzel szemben a névszói csoport fejét alkotják. Ennek ellenére nagyon sok nyelv nem tesz különbséget e között a két szótípus között. A nominalizációkat általában, és különösen a cselekvésneveket gyakran alkalmazzák a nyelvek vonatkozói mellékmondatok létrehozására. Az altáji nyelvekben például a vonatkozó mellékmondatok alapját bizonyos nem-fmit igealakok alkotják, melyeket participiumoknak neveznek. Ezek többsége szerepelhet cselekvésneves szerkezetek fejeként is. Az ilyen cselekvésnevek pedig funkcionálhatnak bővítményként vagy határozói mellékmondatként is. Ezekben a nyelvekben a grammatikák megkülönböztetnek participiumokat és 'tiszta' cselekvésneveket, melyeknek sosem lehet jelzői funkciójuk (vö. Koptjevskaja-Tamm 1993: 42-43). A manysiban is bizonyos átfedés látszik az igenevek (a két participium és a gerundium) és a cselekvésnevek között, itt is jellegzetesen a fent említett szóalakokat találjuk vonatkozói, időhatározói mellékmondatokat helyettesítő szerkezetekben. A nyelvtanokban általában nem különítik el egymástól az igeneveket és a cselekvésneveket, az igenevek bemutatásánál olvashatunk a különböző igeneves szerkezetekről és az igenevek által betöltött különféle funkciókról, így a nomen actionisi szerepről is. Szabó Dezső (1904) szerint azok a „példák, ahol a személyragozott igenév jelző gyanánt járul egy időt jelentő névszóhoz, alkalmat adhattak arra, hogy a -né képzős igenév nomen actionis-sá fejlődjék. A jül'e joxtnén porät »visszaérkezésed idején«-féle mondásokból az igenév könnyen önállóvá lehetett s a főnév minden szeregét betöltve az esetragokat is felvehette" (Szabó 1904: 48). Az -m képzős igenév főnévi alkalmazásainál „kétféle esetet kell megkülönböztetnünk: 1. Az igenév esetlegesen valamelyik alakjában főnévi szerepet tölt be a mondatban (mindig nomen actionis), a nélkül, hogy más alakban és más esetben főnévként szerepelne. A nyelvérzékre nézve ezek talán nem is annyira névszók, hanem inkább cselekvésszók idői vonatkozással" (Szabó 1904: 55-56). Lássunk erre egy példát: (1) pöl-ém tow töl-ma-tä sujti fagy-PASTPART ág eltörik-PASTPART-PXSG3 hallatszik 'a fagyos gallynak töredezése hallik' (VNGy III: 97) Az -im, -imé képzős igenévről így ír Szabó: „Vagy főnévnek, vagy jelző igenévnek foghatjuk fel az -im igenevet azon esetekben, midőn egy helyet vagy időt jelentő szót határoz meg: 1. az ige transitiv, az igenév szenvedő: tärätimen porät lebocsáttatásod idején (...). Néha az -im képzős név nomen actionis. A transitiv