Nyelvtudományi Közlemények 103. kötet (2006)
Tanulmányok - Alberti Gábor: A szóképzéssel együttjáró vonzatszerkezet-változások rendszere [A survey of valency changes resulting from derivation] 75
Végül az egyes főnévtípusokon produktívan működő -i melléknévképzőről kell még megemlékeznünk. Mint a fenti (18) példa mutatja, ezúttal az intranzitív bemenetekre vonatkozó (9b.2) átmenet-verzióhoz célszerű folyamodnunk, ami egy magányos centrális alanyt egy másikra cserél. 5. Vonzatszerkezet-csökkentő képzések Most a függelékbeli összefoglaló táblázat utolsó két nagy szekcióját fogjuk kommentálni, ahol olyan ASV-átmenetek szerepelnek, amelyek lényegében kitörlik valamelyik centrális argumentumot, legalábbis a centrális keretből. Egy ilyen átmenetet persze úgy is fel lehet fogni, hogy előléptettük a másik centrális argumentumot, mindkét pólust odarendelve hozzá. A 2. szekcióbeli (8) pont kapcsán rámutattunk, hogy a lefokozás és az előléptetés kölcsönösen kiváltják egymást; ebből adódóan egy képzési átmenetet tulajdoníthatunk az egyik operációnak mint meghatározó faktornak, a másikat járulékos elemnek minősítve. Majd rámutatunk, hogy a meghatározó faktort akkor lehet egyértelműen kijelölni, ha egy képzés intranzitív bemenettel is működik. Mindenesetre a táblázatban vízszintesen kettéosztottam minden egyes átmenettípus celláját, és hipotézist állítottam fel arról, hogy a meghatározó faktor vajon az előléptetés vagy a lefokozás. Ahol egyértelmű a döntés, ott erre ki is térek majd. A részletező tárgyalást kezdjük a pozitív centrális argumentumot törlő képzésekkel! A legegyszerűbb esetben a tárgy elhagyásáról van szó, amit intranzitivizálásnak nevezhetünk és konverzió alakjában valósul meg; termékenysége korlátozott (Péter eszik / * hely ez). A jelentésmódosulást a következő formulával tudjuk megközelíteni: ESZlKintr (x) = By.ESZlK^x.y). Az у argumentum egzisztenciálisan lekötödött a logikai formulában, ezért a szintaxis már nem adhat szabadon kitölthető vonzathelyet a számára. A jelentésmódosulás okát láthatjuk abban is, hogy nem tudjuk vagy nem akarjuk megnevezni (az adott esetben) az ételt, de abban is, hogy az Ágens önmagára tett hatására akarjuk ráirányítani a figyelmet, például arra, hogy éppen el van foglalva, vagy arra, hogy felerősíti / hizlalja magát. Egy szintaktikai vonzatot - mint szabadon kitölthető helyet - két argumentum azonosításával is felszámolhatunk: pl. FÉSÜLTe n(x) = FÉSÜLtt (x,x). Ezt az átmenet-típust reflexivizálásnak nevezhetjük, és hasonló morfémák egy csoportja valósítja meg (1. fésülködik, mosakodik, borotválkozik). A reflexi-vizálás explicitté teszi, hogy az Ágens önmagára gyakorol hatást. A szabadon kitölthető tárgyi vonzathelyet inkorporálással is felszámolhatjuk: ezt a konverziós átmenetet az jellemzi, hogy a (tipikusan determinálatlan főnévi alakban jelentkező) tárgy az ige elé lép (miközben a mondat
