Nyelvtudományi Közlemények 103. kötet (2006)

Tanulmányok - Simoncsics Péter: Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről [Sándor Karácsony's views on language and their (almost non-existent) influence on the profession] 106

„Míg a román és szlovák nacionalisták a nyelvük ősi indogermán (azaz árja) mivoltát, a latinnal, ógöröggel, szanszkrittal való -valóban bizonyított - rokonságát hangsúlyozták, addig magyar kortársaik és érzülettársaik nem tehettek mást, mint ellencsapásként a primitívség kultuszát hirdették meg, a turáni őserőt, a szittya egyszerűséget látták bele a magyar nyelvbe és persze a rájuk jellemző rövidzárlattal a magyar gondolkodásba és a magyar emberbe. E nézetcsokor legjellemzőbb képviselője Karácsony Sándor volt: hallatlan károkat okozott a magyar nyelvről való gondolkodásban, a társadalomnak a nyelvhez való viszonyában. Karácsony azt hirdette például, hogy a magyar nyelvhez jobban illik a mellérendelés (Kiment az állomásra és hazavitte a nagyapját), mint az alárendelés (Kiment az állomásra, ahonnan hazavitte a nagyapját), és hogy ezért az utóbbi szerkesztés kerülendő, magyartalan és helytelen. Erre, mondanom sem kell, semmiféle bizonyíték nincs, beszélők ezrei élnek ezzel a szerkezettel, s így a nyelvész nem mondhat róla mást, mint a többi magyar szerkezetről: használják, tehát van. Mégis érdekes, hogy egy hetilapban nemrég (tehát a 21. század elején!) egy olvasói levélben valaki - ártatlanul, nyilván iskolai emlékeire támaszkodva - Karácsony mellérendelési fantazmagóriáját mint a magyar nyelv közismert és tényszerű jellemzőjét írta le. Karácsony a mellérendelésből arra következtetett, hogy - a »hierarchikus« németekkel szemben - a magyarok demokratikusabb észjárásúak. Nyelv és társadalom viszonyának ezek az erőltetett tartalmi »megfeleltetesei« a leplezett xenofóbia, a fajtisztaság-elmélet utolsó búvóhelyei. Alapvető tévedésük, hogy a nyelvűséget örökletes dolognak állítják be - pedig csak a nyelviség öröklődik, a nyelvűség nem" (Nádasdy 2006: 53-54.). Vessük össze a fenti állítást az alábbi Karácsony Sándor írta szöveggel: „A magyarrá léteinek egyetlenegy előfeltétele van s az nem materiális, nem a történelem előtti turáni lovas környezetdiktálta átöröklött adottsága (kiemelés tőlem! - S. P.), de nem is a mai magyar élet külső körülményeinek egyéniségformáló ereje, hanem egyesegyedül az a tény, hogy aki közénk került, élő tagjává vált-e közösségünknek, vagy megtartotta eredeti közösségét s onnan kapott feladatok imperatívusainak engedelmeskedik. Mert mindig a vállalkozás parancsol, sohasem a föld-