Nyelvtudományi Közlemények 103. kötet (2006)

Tanulmányok - Simoncsics Péter: Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről [Sándor Karácsony's views on language and their (almost non-existent) influence on the profession] 106

rajz és történelem, tehát a vállalkozás tér- és idővonatkozása" (Karácsony 1939: 222). Ennek az idézetnek kapcsán és példakép(p) fölhívnám a tanulmány írójának figyelmét egy vele azonos nevet viselő, kiváló kortárs nyelvész, költő és műfordító, Nádasdy Ádám családtörténetére: a Monarchia összeomlása után Budapesten maradt, majd a II. világháború után végképp ittragadt osztrák nagyszüleinek „érthetetlen" viselkedésére, hogy ti. sorsközösséget vállaltak a velük nem „vérrokon" magyarokkal és kitartottak mellettük mindvégig, a háborús időkben és az őket hátrányosan megkülönböztető Rákosi-korszakban is, holott lett volna hova kivándorolniuk, ahol zavartalanul élhettek volna. „Annyira így van ez - térjünk vissza megint Karácsony Sándorhoz -, hogy változatlan külső körülmények között mégis imperativus-váltás lehetséges. Ezt a sajátságos tüneményt észlelte például Szekfű Gyula a magyarországi németség egy részén s jelölte új néven az asszimiláció eddig is ismert ténye mellé disszimilációnak. A disszimiláns német felmondja az engedelmességet eddigi imperativusainak, a „magyar" vállalkozás objektív és primitív lelki magatartása konzekvenciáinak s új feladat új imperativusai felé orientálódik, földrajzilag és történelmileg messzeeső közösség tagjaként kezd viselkedni: „gyarmatos" lesz a „bennszülöttek" között. [...] A disszimiláns magyar ellenképe gyanánt viszont valószínűleg nagyon sok magyar él Magyarország és a magyar történelem keretei között, aki nem tartja és nem hirdeti magát magyarnak, mégis az. Elhamarkodott következtetés például azt tartani magyarnak, aki magyarul beszél. „Nyelvében él a nemzet" - igaz, de csak részigazság, a nemzet nyelvében is él, de épen úgy él egész folklore-jában is, mint nyelvében s nem lehet tudni, mi nyom többet a latban, ha szórói-szóra magyar szavakkal helyettesítek be egy nem-magyar nyelvi törvények szerint fogalmazott mondatot s azt állítom, hogy most magyarul beszélek, vagy ha Erdélyben magyarul mesélem el ugyanazt a mesét, dalolom el ugyanazt a népballadát, hímzem tele ugyanolyan motívumokkal az ágyterítőmet, mint ahogy ugyancsak Erdélyben oláhok oláhul mesélnek, dalolnak, hímeznek hasonlóképen a magyarokhoz és másképen, mint a regátbeli oláhok. Legfőképen pedig, mint ahogy láttuk, még csak nem is folklore-jában él a nemzet, hanem egész társaslelki magatartásában, jelesül magyar módon akkor, ha joga, művészete, nyelve, társadalma és vallása tartalmában objektív, formájában primitív és vállalkozása, amely ezt a lelki magatartást idegezte be nála és váltja ki belőle, mégsem Ázsia már, hanem Eurameriká" (Karácsony 1939: 222-223).