Nyelvtudományi Közlemények 103. kötet (2006)

Tanulmányok - Simoncsics Péter: Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről [Sándor Karácsony's views on language and their (almost non-existent) influence on the profession] 106

Karácsony Sándor nyelvészeti nézeteiről és ezek utóéletéről Sándor Karácsony (1891-1952) a charismatic figure of the interwar years, was among others also a linguist whose thoughts on language, unfortunately, passed almost unnoticed by the profession up until this day. His grammar "Hungarian Grammar Based on Societal Psychology" from 1938 was not only a product of early structuralism and, as such, a fully systematic description of Hungarian, but also an unparallelled and an absolutely unique approach of language in general — far ahead of his time. His thesis can be summed up as „every sentence one utters is accompanied by a »silent« or a »shadow sentence« hidden behind conveying the message 'here and now I (am) tell(ing) you'", it is, indeed, a language universal formulated two decades before similar theses of Austin, Halliday, Ross and others. While the indifference toward Karácsony's linguistic approach in his days may be explained by his exceptional ingenuity with which he preceded his time, it is difficult to find an excuse for present day accusations judging Karácsony's views on language as being "the last resorts of xenophoby and racism" as it was recently expressed by a prominent linguist of Hungary. He is referring to the thesis attributed to Karácsony that Hungarian has a predilection to "coordination" and shuns "subordination" in syntax, i.e. "coordination fits Hungarian, while subordination does not". The accusation is totally false and unfounded, since Karácsony never said such nonsense. Through the works of the XVIIth century poet Miklós Zrínyi, the author demonstrates also a third thesis of Karácsony: how it is to be understood that Hungarian is objective as regards content and primitive in view of form. 1. Karácsony Sándor „mellérendelés-elve" vádak és félreértések kereszttüzében Két Karácsony Sándor nevéhez tapadó félreértéssel kezdem. Az egyik a nevével kapcsolatban sokat emlegetett „mellérendelés" elve. Hívei, csakúgy mint ellenségei, gyakran hivatkoznak a „mellérendelésre", mint a magyar nyelv és gondolkodás alapvető formáló elvére - előbbiek büszkén, mert egy Európában ritka, térségünkben pedig egyedülállónak hitt hagyományt, nyelvünk ázsiai gyökereinek bizonyítékát látják benne, utóbbiak megvetőleg, mert ők a nyelvészeti dilettantizmus tipikus példáját vélik benne fölfedezni. Ez utóbbira egy frissen publikált példát idézek: Nyelvtudományi Közlemények 103: 106-128.