Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Szemle, ismertetések - Siptár Péter: Beszédmű-fonológia [Péter Siptár : A phonology of speech products] 315

(143-234), a szerző először is megadja a beszédmű fonológiájának néhány korlátozó feltételét, vagy másképpen néhány deduktív uni verzál ét.10 A (6) univerzáléban („Minden beszédművet elsődlegesen emberek hoznak létre, és emberek értenek meg olyan módon, hogy ehhez anatómiai és pszichológiai adottságaikon kívüli, külső eszközökre nincs szükségük" (145)) megint elvonatkoztatással találkozunk, mégpedig kétszeresen: egyrészt elvonatkoztat a szerző a 8. lábjegyzetben említett különféle beszéd-létrehozó technikai eszközöktől, másrészt a csak eszköz segítségével beszélni vagy hallani tudó fogyatékosoktól. Ez megint ésszerű elvonatkoztatás, de akkor is elvonatkoztatás. Ugyanígy a (10) univerzáléban már egyenesen ezt olvassuk: „... bármely nyelvű beszédmű megértése közben a hallgató a beszédműbeli hangok egyénre jellemző sajátosságaitól eltekint, éppen ezért a beszédmű vizsgálata közben a nyelvész is ugyanígy jár el" (146). Vészesen közel járunk a Chomsky-féle ideális beszélőhöz, akinek nincsenek egyéni beszédsajátosságai, memóriakorlátozásai, véletlenszerű tévesztései, nyelvbotlásai, hiszen a hallgató ezektől is eltekint a beszédmű megértése során, tehát a nyelvész is nyilván ugyanígy jár el! Újabb absztrakció a (11) univerzálé: „Az emberi hangképző szervekkel létrehozható hangoknak az egyénre jellemző sajátosságok figyelmen kívül hagyásával megállapítható állományának (véges számú) összességét az emberi beszéd egyetemes hangkészletének nevezzük" (146). Ha elég sok (egyéni) árnyalattól eltekintünk, valóban létrehozható lenne elvben egy ilyen egyetemes hangkészlet, de kezelhetetlenül sok elemből állna, ha nem éppen végtelen számúból: ugyanis az egyes nyelvek egymásnak nagyjából megfeleltethető hangtípusai távolról sem egyformák.11

Tehát „egyetemes hangkészlet"

olyan formában, ahogyan ezt a szerző itt érti, csakis további masszív absztrahálás segítségével hozható létre. Tovább bonyolítja a helyzetet a (16) univerzálé, amely szerint egyes hangképző szervek pozíciója „folytonos átmenettel változtatható két elvi szélső hely között, a köztes pozíciók számának tehát nincs elvi maximuma. A lehetséges pozíciók bármelyikével létrehozott hang hozzátartozik az egyetemes hangkészlethez" - de ha így van, hogyan lehet az egyetemes hangkészlet véges? Igaz, a (25) univerzálé később kimondja, hogy egy-egy nyelvben nem játszhat szerepet minden ilyen elvileg lehetséges átmeneti pozíció, hanem csupán ezek közül néhány, de ez I Az (5)

számú univerzálé így kezdődik: „Mivel rendet csakis diszkrét, egymástól megkülönböztethető elemekből álló közegben lehet megvalósítani, minden beszédmű szükségszerűen olyan diszkrét elemekből kell hogy álljon, amelyek egy részének valamilyen tulajdonságban különböznie kell a többitől" (145). Hogyhogy az elemek egy részének különböznie kell a többitől? Más részének nem? Nem az összes diszkrét elemnek kell különbözőnek lennie az összes többitől? II Például tudvalévő,

hogy a magyar [b] és az angol [b] a legtöbb helyzetben nem ugyanaz a hang, és itt szándékosan mondok olyan példát, ahol a különbség nem annyira feltűnő, mint mondjuk a két nyelv [t]-je vagy rövid [i]-je közötti.