Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)
Szemle, ismertetések - Siptár Péter: Beszédmű-fonológia [Péter Siptár : A phonology of speech products] 315
nem változtat azon, hogy a nyelvek összességében előforduló hangok összessége kezelhetetlenül nagy számot ad, és csakis akkor nem végtelen, ha diszkrét hangegységekben, nem pedig valóságosan előforduló hangsorokban gondolkodunk. A (13) univerzáléban leírt kétféle hangkeltési mód12 mellől hiányzik a harmadik, talán a legfontosabb: a rezgő hangszalagok révén létrehozott zönge. Remélem, ezt nem úgy kell értelmezni, mintha a zönge a két leírt hangképzési mód egyikének alesete lenne.13 A (20) univerzálé szerint „Mivel az ember több hangot egyidejűleg nem tud kiejteni, csak egymásután, minden beszédmű szükségszerűen időben lineáris" (148). Ez azonban nem igaz a konkrét beszédfolyamatra, csak a diszkrét egységekből álló absztrakt beszédmüre. A (21) univerzálé („Mivel a lineáris hangszekvenciák közül az emberi hangképző szervekkel nem lehet mindegyik elvileg létrehozható kombinációt kiejteni, az ilyenek [értsd: azok, amelyeket nem lehet] egyetlen beszédműben sem fordulhatnak elő, azaz minden beszédműben korlátozások vannak arra vonatkozólag, hogy milyen szekvenciák lehetségesek, és milyenek nem") megfogalmazása túl abszolút. A korlátozások rendszerint nyelvspecifikusak, és nem egyszerűen azon alapulnak, hogy mit lehet, és mit nem lehet emberi hangképző szervekkel produkálni. „A fonológiai modell felépítésének lépései" című részben (152-229) a szerző lépésről lépésre felépíti a beszédmű H-modelljét (hangtani modelljét), majd ennek alapján a beszédmű F-modelljét (fonológiai modelljét). Először is kifejti, hogy a fonológiai elemzésnek a fonetikai leírással kell kezdődnie. Idáig rendben is lenne, csakhogy a szerző szerint a nyelvész akkor jár el helyesen, ha „adatként rögzíti a hallott anyagot, azonosítja annak lineárisan kisebb részekre már nem osztható diszkrét elemeit [...], és az ilyenkor egyetlen lehetséges módon, mégpedig fonetikai szempontból, megvizsgálja ezeket mint hangokat. A fonológia ezért kezdődik szükségszerűen a fonetikával, a módszer első szakasza pedig az, mikor a beszédmű rendjének diszkrét elemeit éppen mint közvetlenül megfigyelhető hangokat vizsgáljuk" (153). De valójában ahhoz is egyfajta implicit fonológiai elemzés szükséges, hogy egyáltalán hangokat azonosítsunk a be-12 „Az emberi hangképzés a hallható hangok tartományába tartozó rezgések létrehozásának fizikailag lehetséges módjai közül azon az elven alapszik, hogy egy zárt tér belső része és a külső térfél között nyomáskülönbség keletkezik. Minden ilyen elvű hangkeltés során csakis kétféleképpen jöhet létre hang: vagy úgy, hogy a két térfél között hirtelen keletkezik egy nagyobb méretű nyílás, és az egyik térfélből a másikba áttóduló levegő léglökésszerű mozgása kelt pillanatnyi hangot, vagy úgy, hogy a két térfelet elválasztó falon kisebb méretű nyílás keletkezik, s az ezen hosszabb ideig átáramló levegőnek a nyílás falához súrlódása kelt folytonos (azaz hosszan kitartható) hangot" (146-147). 13 A 15. lábjegyzetben pedig a hang szó kétértelműségének ('sound' vs. 'voice') „nyelvi csapdájába" esik bele a szerző, amikor a beszédhangok definiálhatatlanságáról kezd beszélni, de aztán észrevétlenül áttér a férfihang, női hang, sőt kedves hang és társai említésére.
