Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Szemle, ismertetések - Siptár Péter: Beszédmű-fonológia [Péter Siptár : A phonology of speech products] 315

absztrakt és konkrét oldalát alkotva, akkor a beszédmű nyelvészetének is van egy absztrakt és egy konkrét oldala, és Szilágyi N. Sándor fonológiai modellje, ahogyan az értekezés második részében megjelenik, a beszédmű nyelvészetének absztrakt oldalához tartozik. Azért az absztrakt oldalhoz, mert (i) amit leír/megalkot, az egy modell, (ii) amit modellál, az a beszélő (és/vagy a beszédműveket vizsgáló nyelvész) tudása, nem pedig maga a beszédmű, és (iii) ráadásul a pszichológiai hitelesség egyáltalán nem célja, tehát elvben még annál is sokkal absztraktabb lehetne, mint amilyennek ebben a könyvben megismerjük. A beszédmű nyelvészetének igazán konkrét oldala szerintem nem más, mint az akusztikai fonetika, vagyis az emberi beszédben megjelenő fizikai, mérhető, valóságos tényezők, adatok összessége, valamint az ezekből levonható általánosítások (már ez is absztraktabb némileg, mint maguk a rögzített tények, de ennyi absztrahálás mindenféle tudományos megismerésben elengedhetetlen). Egyébként annyit kell még mindehhez hozzátennem a beszédtevékenység és a beszédmű nyelvészetének viszonyáról, hogy voltaképpen mindenki a beszédmüveket vizsgálja (mert mást nem is tud), de a beszélő grammatikájára szeremé belőle következtetni (voltaképpen maga Szilágyi is, részben azokon a nyelvtudás-elemeken keresztül, amelyeket beleépít a modelljébe, részben azzal, hogy többször hangsúlyozza: a beszédmű nyelvészetének olyannak kell lennie, hogy felhasználható legyen a beszédtevékenység nyelvészetének megalkotásához). Ami pedig a fácánkakas hosszú farkával kapcsolatos parodisztikus betétet (100-101) illeti, ebben többszörös csúsztatás van: paródiának ugyan eléggé mulatságos, de semmiféleképpen nem releváns kritikája a generatív fonológiának. Először is: a térben és az időben való szegmentálás távolról sem ugyanaz. „A kakas utáni pozíció" - ennek semmi értelme nincs. Ugyancsak semmi értelme annak a megfogalmazásnak, amely szerint „[+ kakas] utáni pozícióban a rövid farok hosszúval váltakozik" (101). Itt a szerző ugyanúgy rosszul használja a váltakozik terminust, mint a 111. oldalon, ahol pedig komolyan beszél (bár szintén nem a maga nevében). Ott ezt olvassuk: „zöngétlen mássalhangzó előtt a g k-val váltakozik". Ezt nem hinném, hogy komoly fonológus valaha is leírta volna. Inkább így hangzik a helyes általánosítás (mármint akkor, ha a váltakozik igét akarjuk használni): obstruens előtt a g k-val váltakozik (vagyis hol g-ként, hol pedig kként valósul meg aszerint, hogy az illető obstruens zöngés-e vagy pedig zöngétlen). Ugyanígy: a fácánok farkának hosszúsága nemük szerint más és más, tehát váltakozik (vagyis rövid, illetve hosszú, attól függően, hogy tyúk vagy kakas a szóban forgó állat). Az (1) alatt felírt szabály pedig ([- hosszú] —* [+ hosszú] / [+ kakas]) helyesen így szólna: (1) [+ farok] -> [+ hosszú] / Г J L+ kakasj