Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Szemle, ismertetések - Siptár Péter: Beszédmű-fonológia [Péter Siptár : A phonology of speech products] 315

tevékenység nyelvészete a performancia vagy a parole nyelvészetét jelentené (ezt a látszatot erősíti a 73-78. oldalon a bicikli/biciklizés analógia is, ahol teljesen úgy látszik, mintha a nyelvhasználat (a biciklizés) maga a performancia volna),6 de

látjuk, hogy a szerző nem fogadja el sem a kompetencia/performancia, sem a langue/parole megkülönböztetést, hanem mindezt a beszédtevékenység igen általánosan értelmezett - mondhatni absztrakt - fogalma alá sűríti össze. Ugyanakkor a beszédművet, ahogy mondja (47), „kimetszi" a közlési folyamat egészéből (vagyis elvonatkoztat a beszélőtől és a hallgatótól) és önmagában vizsgálja (amint a második részben kiderül, ezt persze nem tudja az itt hirdetett tiszta és statikus formában megtenni). Személyes érintettség miatt ki kell itt térnem a beszédtevékenység és a beszédmű megkülönböztetésének egy érdekes vonatkozására. Miután idézi (Jacques Durand tankönyvének adaptációjaként írt) 1997-es könyvemből a generatív fonológia szabályírási konvencióira vonatkozó rövid magyarázatot, így folytatja: „ezt [mármint a generatív fonológiát] a szerzők szándéka és meggyőződése szerint nem beszédmű-, hanem beszédtevékenység-fonológiának kellene felfogni. Siptár Péter ezt már az Előszóban eléggé egyértelművé teszi: »a fonológia érdeklődési területébe nem az tartozik, amit a beszélő (vagy a hallgató) csinál, hanem amit az adott nyelv anyanyelvi beszélője tud (bár nem tudatos tudással, inkább a 'mentális képesség' értelmében)«" (99). A tőlem vett idézetből szerintem egyértelműen kiderül, hogy itt valójában három dologról van szó: a beszédmű és a (valóságos) beszédtevékenység között (mögött?) ott van az, ami a fonológiai leírás valóságos tárgya: az adott nyelv fonológiájának objektív szabályszerűségei, amelyek a konkrét beszédtevékenységnek és a konkrét beszédmünek egyaránt az alapját képezik. Ezeket a szabályszerűségeket keresi a generatív fonológus éppen úgy, mint Szilágyi N. Sándor. Csakhogy a generatív fonológus ezeket az objektív szabályszerűségeket, ezek általa alkotott leírását a beszélő nyelvtudásának modelljeként fogja fel, Szilágyi pedig a beszédműben keresi,7 míg

magát a beszélő nyelvtudását (elvben) a beszédtevékenység nyelvészetébe tartozónak gondolja. Ha most a vita kedvéért elfogadjuk, hogy a kompetencia és a performancia vizsgálata egyaránt a beszédtevékenység nyelvészetének része, annak mintegy 6 A 74. oldalon a 24.

lábjegyzetben azt olvassuk, hogy a bicikli-analógiában eléggé sántít az, hogy a biciklit magát nem a bicikliző hozza létre biciklizés közben. Ebből is látható, hogy a bicikli itt nem a beszédmünek, a beszélés termékének, hanem a beszélés eszközének, tehát a nyelvnek, vagy - ha ez nem létezik, akkor - a grammatikának, a beszédművekben megnyilvánuló, azok megalkotását lehetővé tevő, az egyes beszélőktől független nyelvi rendszernek felel meg (mint ahogy eredetileg Szilágyi is ebben az értelemben találta ki az analógiát). 7 De,

mint az értekezés második részéből látható, ő maga is beleépít igen sok olyasmit, ami a konkrét elhangzó beszédműben semmiféleképpen nincs benne, hanem a beszélőnek a konkrét beszédmüről való tudása ként fogható fel.