Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

Szemle, ismertetések - Hoffmann István: Fehértói Katalin : Árpád-kori személynévtár (1000-1301) [Katalin Fehértói : Onomastic register of the Árpád-era (1000-1301)] 300

Nyilvánvaló, hogy a helynevekből kiemelt személynevek adatainak száma az Árpád-kori helynevek rendszeres szótári feldolgozása nyomán növekedhet, sőt esetleg új, itt nem adatolt nevekre is kerülhetnek elő példák. Másrészt viszont arra is számítani lehet, hogy az ÁSz-ban személynévként említett helynévi elemek egy részéről a későbbiekben kiderülhet, hogy nem szükséges vagy esetleg nem is lehet bennük személyneveket keresni. Mindez azonban természetesen a szótár értékét a legkevésbé sem csorbítja, hiszen az ilyen természetű javítások, módosítások a tudományos megismerés szükségszerű velejárói. A fenti példákkal csupán azokra a területekre kívántam rámutatni, amelyeken az ÁSz anyaga további vizsgálatok alapjául szolgálva jelentősen gyarapíthatja a tudásunkat. A névállomány összegyűjtésénél semmivel sem jelenthetett kisebb feladatot a szerző számára az adatok névtárrá szerkesztése, a szótári szerkezet kialakítása, az egyes névcikkek megszerkesztése. Még akkor sem, ha e téren Fehértói Katalin már nem járt töretlen úton: a már korábban általa az Árpád-kori kis személynévtárban kialakított szerkesztési elvet követte, amely alapjaiban Witold Taszycki híres ólengyel személynévtárának a mintájára támaszkodott. Ennek alapján „egy névcikkbe kerültek az eredetük és képzésük alapján összetartozónak ítélt nevek ejtés- és írásváltozatai" (13). Ennek meghatározása azonban rendkívül nehéz feladat elé állítja a szakembert: valójában már a helyes írásváltozat kiválasztása sem egyszerű dolog, hiszen a különféle forráskiadványok ugyanazt a forráshelyet sem feltétlenül azonos módon adják vissza a betűformák bizonytalanságai, hasonlóságai, a rövidítések alkalmazása stb. következtében. Az írott formák mögött húzódó ejtésmódok kiderítése még kevésbé vezethet biztos eredményre. Ezt részben a helyesírás kiforratlansága, az oklevél szerzők eltérő felkészültsége, a másolatban fennmaradt oklevelek gyakran igen számottevő szövegromlása (ezekre minden korábbit felülmúlóan gazdag példatárat nyújt a DHA kritikai kiadása) idézi elő, másrészt pedig maguknak a személynévi elemeknek a belső nyelvi változatossága és változékonysága, illetőleg a latin szövegbe való beillesztésük nyelvi nehézségei és számos más tényező. Ezekről a nehezítő körülményekről részletesen szól Fehértói Katalin is a szótár bevezetőjében: különösen azok a példái meggyőzőek, amelyek azt mutatják, hogy az egyes források ugyanannak a személynek a nevét is sokféle formában jegyzik le, sőt egy-egy adott név még egyetlen dokumentumon belül is előfordul eltérő írásmóddal (11). Hasonló példákat a helynevek köréből is bőséggel említhetünk: a Tihanyi apátság alapítólevelében a Balaton neve Balatin és Bolatin formában lejegyezve is szerepel, Abaújvár neve pedig több mint húszféle írásváltozatban fordul elő a korai forrásokban (vö. Gy 1: 58-61). A helynevek esetében azonban a régi források adatainak interpretálását megkönnyíti az a tényező, hogy a helyek nagyobb fokú állandósága miatt az ezeket jelölő nevek is maradandóbbak, mint a sze-