Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)
Szemle, ismertetések - Hoffmann István: Fehértói Katalin : Árpád-kori személynévtár (1000-1301) [Katalin Fehértói : Onomastic register of the Árpád-era (1000-1301)] 300
ható formában hozzák elő a névadatokat. Hasonló összeállítást az Arpád-kor személyneveiről azonban nem tudunk említeni, noha számos olyan tervet, próbálkozást ismerünk, amely e feladat megoldására született. Fehértói Katalin a magyar névkutatás évszázados adósságát törlesztette tehát az Árpád-kori személynévtár (ÁSz)1 közrebocsátásával, s ilyen értelemben megítélésem szerint korszakos jelentőségű alkotást hozott létre a magyar személynévkutatásban. Hogy ennek a megállapításnak a hitelét megteremtsem - s a kijelentés ne csupán kiüresedett frázisként hasson, úgy, ahogyan nagyon sűrűn használják -, a fentiekben igyekeztem vázolni azt a tudománytörténeti helyzetet, amelyben e névtár megszületett, vállalva azt is, hogy recenzióba kevésbé illően viszonylag hosszasan nem magáról a bemutatandó műről szólok. A továbbiakban a névtár tudományos értékét tartalmának elemzésével is igyekszem bizonyítani. Egy alapvetően nyelvtörténeti célú szótár legfontosabb jellemzője talán a hitelesség és a megbízhatóság. Milyen tényezők teremthetik meg ezt leginkább? Elsőrenden mindenképpen a szerző, szerkesztő személye. Fehértói Katalin e munkája iránt egész eddigi tudományos tevékenysége alapján is nagyfokú bizalommal lehetünk, mivel mintegy négy évtizede nagy sikerrel kutatja a személyneveket. Nagyszámú publikációja között a legtöbb névfejtésekkel foglalkozik, de számos rendszertani jellegű összefoglalást is írt, a legkiválóbbat talán a 14. századi megkülönböztető nevekről (Fehértói 1969). Dolgozatai szinte kivétel nélkül az ómagyar névadással foglalkoznak. Fehértói Katalin - Benkő Loránd mellett - az Árpád-kori magyar személynevek legkiválóbb ismerője. Névtárak szerkesztésében már az ÁSz megalkotása előtt is komoly gyakorlatot szerzett, hiszen - valójában e nagy munka első lépéseként - 1983-ban megjelentette az „Árpád-kori kis személynévtár"-at, amelyben öt jelentős nyelvemlékünk 6.800 személynevét adta közre. A mű igen kedvező fogadtatását nem is annyira a recenziók jelezték (amelyek különös módon külföldön nagyobb számban jelentek meg róla, mint itthon), hanem a számos hivatkozás is, amely nemcsak azt mutatta, hogy az efféle munkákra nagy szükségük van a szakembereknek, hanem azt is, hogy az a közzétételi mód, amelyet a szerző választott, szakmai körökben teljes egyetértésre talált. A névanyag elméleti hasznosításából itt csupán azt emelem ki, hogy a szerző bemutatta: az öt névjegyzék anyagának mindössze egyötöde a magyar közszói eredetű név (1981: 34-35; Fehértói 1997: 71-75). E szakmai szempontból kétségkívül meglepő megállapítás jelentőségét módszertani tekintetben is hangsúlyozni kell, hiszen azt jelzi, hogy a rendszeres vizsgálatok eredményei gyakran nem igazolják a korábbi, mondhatni impresszi-1 A továbbiakban ily módon említem rövidített formában a munkát. A névtár maga sajnos, nem ad ajánlást erre vonatkozóan.
