Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

VII. Magyar Nyelvtudományi Kongresszus - Zsilinszky Éva: Megjegyzések a magyar igerendszer 17. századi történetéhez [On the history of the 17th century Hungarian verb system] 261

jarvan, hanem veszteben hattak az husz wagast" (531); 1658: „meg halvan néhai Thoty Katus asszon ... maradót itt Papán ... egy keö haza" (605). Az előidejüség kifejezésének eszköztárában megtalálható a látott vo/r-féle összetett múlt idő is a perszövegekben; 1620: „megh nem tekenthuen sem hitith sem keöteles porkolabsagbelj tiztith es hiuatalljath, melljell ... keötelezthe uolth magát" (511); 1622: „az minemő leuelet adot uolt az szegenj megh holt ur ... aztis ell rőitóttek" (532). Olykor az összetett múlt idejű alak az összefüggő eseménysorban nem a legkorábbit jelöli; 1622: „az miuell legh elószór tartozót, az urnák ... megh hattá. Es annak utanna az w megh holt urának attiafianak ... kertet hagiot ... Es ezek utan az my megh maradót uolt, ... az w uer szerint ualo attjafiainak hattá" (528). Az idézett szövegrészben az összetett múlt időben álló alak csupán az utána következő mondat állítmányához képest fejez ki előidejűséget, az ezt időben megelőző cselekvéseket kifejező igék -t jeles múltban állnak. Az előidejüség kifejezésének a perszövegekben megjelenő harmadik eszköze a felszólító mód múlt ideje; 1627: „á malefactort, á ki czelekedte légien, megh fogtak volt, es jde be hoztak" (544); 1621: „Ha mith ueteth légien az I Mészáros Ambrusnak, competens biraia elöth prosequalia" (514); 1627: „készek docealni, hogy igy leöt légien" (545); 1628: „akár ki fogta légien megh az I-tt, az most non est in quaestione" (558). Már ezek a példák is jelzik, hogy a szerkezet a latin consecutio temporum szabályaitól elszakadva elsősorban a hivatalos írásbeliségre jellemző elemként él a szövegben. A következő példák tautologikus alakjai pedig még inkább megerősítik ezt a feltevést; 1627: „egy holnappal az utan fogtak leött légien az malefactorokat", „azok a malefactorok öltek megh lőtt légien" (545). A kései ómagyar kor eredeti magyar szövegeiben a jelenség alig adatolható, a kódexekben pedig a coniunctivi praesens perfectum tudatos fordításaként jelenik meg. Grammatikai szinonimái, az -á/-éjeles és a -/jeles múlt azonban ebben a forráscsoportban is sokkal gyakoribbak (vö. E. Abaffy 1992a: 181). A 17. századi nyelvtanok paradigmatáblázataiban is nyilván a latin alak automatikus megfeleltetéseként kapott helyet a felszólító mód múlt ideje (vö. például CorpGr 212). Ami a perszövegeket illeti, azokban megtalálhatók ilyen esetekben a -/jeles múlt idejű alakok is; például 1622: „valamint s valahogi eseőt, de az I-k miatt eseöt az toluajlas es gilkossagh (522). 9. A közvetett latin hatás legszembetűnőbb jele a feltételes mód használata olyan alárendelt mellékmondatokban, amelyekben a magyar nyelvhasználat kijelentő módot kívánna meg. Ilyen a feltételes jelen megjelenése a) tárgyi mellékmondatokban; 1622: „az I-k...affirmalliak, hogj az factum о dolgok volna" (530); b) időhatározói mellékmondatokban; 1622: „mikoron betegh agiaban uolna, ... ugy holt meg" (527); c) megengedő mellékmondatokban; 1622: iollehet az causa ... criminalis uolna, de miuel ... niluan ki teczik, hogy az urat eö Nsgath nem szitta ... husz forinthon marad" (521); d) kötött határozói mellékmondatokban;