Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

VII. Magyar Nyelvtudományi Kongresszus - Zsilinszky Éva: Megjegyzések a magyar igerendszer 17. századi történetéhez [On the history of the 17th century Hungarian verb system] 261

1622: „magokat obligaltak volt arra, hogy soha többe magokat az fele vakmerőségre nem vetnek, hanem tiztek szerent eleghedendeö hust uagnanak" (531). Az ilyen módon használt feltételes mód grammatikai szinonimájaként előfordul a felszólító jelen is; 1628: feieket le tettek az I-k, hogy ök ártatlanok légiének" (555). A gyakori latinos alakok mellett természetesen a magyaros szerkesztésmódnak megfelelő példákkal is találkozunk; 1624: „azt merte ... mondanj, hogy eö bizoni senki halasthauahoz nem lat" (538); 1621: „Meli dolgot biro warn о kgme fel vallaluan azt mondotta, hogi el végezi (517). Nem változik meg a függő mondatokban az eredeti felszólító módú ige sem; 1622: „hitta, hogi monnjon utarmok és vegie еГ (523); 1624: „megh hattá volt... hogj a viz kapura aytot chinaltasson" (537) stb. A feltételes mód múlt idejű alakjainak használatában a latin hatást két jellemző csoportban követhetjük nyomon: a) Előidejűséget kifejező mellékmondatokban 'állítólag' jelentésben (függetlenül attól, hogy a főmondat állítmánya milyen idejű); 1620: „De az mint feölliöl az actioban az dominus A jrattya, hogy ellenseghes keppen a var kapujára rohantanak uolna, nem chelekettek (509); 1621: „azt allatia, hogj az városi biro adot volna autoritást az vágásra" (518); 1622: „azt mondgja, hogy szeretetből czeleködte volna" (530); 1651: „nem constál, hogy en kezemhez vettem volna" (574). Ugyanabban a periratban, amelyből az utolsó idézet való, azok a cselekmények, amelyeket a vádlott beismer, kijelentő módú igealakkal szerepelnek: „Balogh Martonnen hogy vettem egy kőből búzát, ugy vettem mint magamét, mert ados volt" (579). Ezek a latin mondattan szabályaitól elszakadt, de a latin hatást éppen automatikus használatúvá válásukkal jelző szerkezetek peres ügyek tárgyalásában már a kései ómagyar korban általánosak voltak (vö. E. Abaffy 1992a: 176). Az úriszéki iratok tehát ebben a tekintetben a korábban kialakult szokást viszik tovább. (Az 1620-1622 közötti, teljesen kicédulázott jegyzőkönyvekben az 58 feltételes múlt idejű alakból 19 ebben a funkcióban fordul elő.) b) A feltételes múlt latinos használatának másik tipikus példája a midőn, mikor kötőszóval bevezetett időhatározói mellékmondat; 1621: „midőn az dominus A-nak ... szolgaia az I-nak hazahoz ment volna" (519); 1622: „mikor ... az bort kertek wolna" (525). A főmondat állítmánya ilyenkor általában t jeles múltban áll. Az 1620-1622 közötti mintában 15 példát, s mindössze 2, a kérdéses helyen kijelentő módú alakot tartalmazó ellenpéldát találunk, az utóbbiakat egyazon periratban; 1621: „Mideön ez I, hol egiszer, hol mazor ä szegenj megh holt vrak ideth a war szwksegere hordottanak be husth", „mideön ez arestum uolth (515). A jelenség az iratanyag egészére is szembetűnően jellemző. 10. Az elmondottakat tekintsük afféle próbafúrásnak. A felszínre hozott minták azt jelzik, hogy a magyar nyelvtörténemek ebből a rétegéből bőven van még mit kiaknáznia a kutatásnak; sem a vizsgálatra váró anyag, sem a válaszra váró kérdések hiányától nincs mit tartani.