Nyelvtudományi Közlemények 102. kötet (2005)

VII. Magyar Nyelvtudományi Kongresszus - Zsilinszky Éva: Megjegyzések a magyar igerendszer 17. századi történetéhez [On the history of the 17th century Hungarian verb system] 261

Az 1656-1671 közötti szövegekben a büntet ige szenvedő igeképzős alakja helyett ebben a funkcióban visszaható képzős származék található; 1656: meg bűntetodgiek (593); 1671: megh bünteteőgiek (603). Említést érdemel, hogy a szintetikus alakok mellett egyetlen - ugyancsak a későbbi iratokból való - adatban analitikus, tehát az ikes ragozással már kapcsolatban nem lévő szenvedő alak is előfordul; 1657: „meg uoltparanczolua " (598). 6. Az igeidők használatának alakulásával kapcsolatban a jövő idő kifejezőeszközeit és a múlt idők helyzetét vizsgáltam. A jövő idő szerepkörében a perszövegekben következetesen a jelen idejű igealakot alkalmazzák; például 1664: „adgyon negy köböllel, kit I jövendőben ... bé vétett fizettésében" (619-620). Még a futurum szerepre utaló határozószók is ritkák a mondatokban; a holnap, majd, nemsokára-fé\e lexémák például hiányoznak a perszövegek szókészletéből. Az, hogy a jelen idejű igealakoknak mi a tényleges funkciója, többnyire a szöveg lineáris összefüggéseiből, viszonylag tág szövegkörnyezetből derül ki; például 1622: „Azért mostis ki bochattatik (jelen), es a minemő theőruent ot kin tesznek (jövő), azt hozzak be (jövő)" (524). -Ismeretes, hogy a jövő idő analitikus formája már a Jókai-kódexben adatolható (vö. E. Abaffy 1992a: 135), a korai grammatikusok között azonban jószerével Geleji Katona az egyetlen (vö. CorpGr 321), aki határozottan nyilatkozik arról, hogy a jövő idő kifejezőeszköze az -andZ-end időjel mellett a fog segédige. Hivatkozhatunk Sylvester János többször idézett példájára is, aki grammatikájának paradigmái között nem szerepelteti, bibliafordításában és nyelvtanának más helyén viszont használja a fog-os alakokat (vö. E. Abaffy 1992a: 135, 168). Ha alaposabban megvizsgáljuk a többi korai nyelvtant, azt tapasztaljuk, hogy a paradigmák soraiból ugyan hiányoznak az analitikus formák, az igékkel kapcsolatos megjegyzéseik között azonban Molnár Albert, Pereszlényi Pál és Kövesdi Pál egyaránt megemlítik ezt a lehetőséget is (vö. CorpGr 179, 459, 569). Érdemes volna a kérdést célzottan gyűjtött, nagyobb adatbázison is megvizsgálni abból a szempontból, hogy valóban azonos értékű grammatikai szinonimák voltak-e a segédigés és a jelen idővel kifejezett alakok, nem mutatkozik-e az előbbieknek modális (például szándékosságot vagy bizonyosságot kifejező) funkciójuk, amely részben magyarázhatná ritkább előfordulásukat is. Az a fog segédigével alkotott igealak, amely az egyik perszöveg mellékletében, egy falu jobbágyainak panaszlevelében található, erre enged következtetni; 1651: „Mert el hidgye azt Nagod [Nagyságod], hogy mi ezt semmi nemű úttal el nem viselhettyűk, mastis meg' nyomorottunk es el pusztultunk, de tiszerte inkább meg' fogunk nyomorodni es el pusztulni" (572). Itt a bizonyosság hangsúlyozása legalább annyira erős, ha nem erősebb, mint a jövő időre való utalás. 7. A múlt idejű alakok között általánosnak mondható a -t jeles alakok használata minden funkcióban, így azokban a szerepkörökben is, amelyeket koráb-