Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Kisebb közlemények - Honti László: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül [Myths about the origin of the Hungarian language] 137

rök, különösen a Magyar Tudományos Akadémia foglalkozzon „teóriáikkal". Általában csak a harmadik, jóval ritkábban a második csoportba sorolt nyilatkozók kapnak reakciókat, kemény kritikákat szakmai fórumokon, természetesen minden következmény nélkül, hiszen a kritikákra általában egyáltalán nem reagálnak, mivel a tudománytalan magyarázatok, feltevések kidolgozói rendszerint megszállottak, vagy ha mégis van részükről valamilyen reakció, akkor szakmainak nevezhető vita helyett legfeljebb vádaskodnak, támadó, kioktató hangnemhez menekülnek. A második és a harmadik csoporthoz sorolható kutatgatok miatt a szakma emberi szempontból gondban van. A tudomány munkása ugyanis a saját szakterületén esetleg lehet jó szakember, ezért nem szívesen figyelmeztetik az illetőt a nyilvánosság előtt a népi bölcsességre: „suszter, maradj a kaptafánál!". A nyelvészetben esetleg hasznos tevékenységet is folytatókkal szemben a realitásokhoz ragaszkodó kollégák gyakran elnézőek, hiszen jó kollegiális, sőt esetenként baráti viszony is összefűzi őket, ezért igen óvatos bíráló észrevételeiken átsugárzik az, amit magánbeszélgetések során mentségül elárulnak: „igaz, hogy butaságokat hord össze, de különben rendes ember"; főként idősebb „tradicionalista" kollégáinkra jellemző ez a csak magánbeszélgetésekben és magánlevelezésben megnyilvánuló dohogás, az egyetnemértés kifejezése. „Forradalmár" kollégáink az utóbbi jó tíz évben magyar és külföldi tudományos fórumokon súlyos kritikákat kaptak, a „tradicionalisták" számos kritikai cikkben igyekeztek a „forradalmárokat" a történeti-nyelvészeti alapfogalmak lényegéről felvilágosítani, figyelmüket a legalapvetőbb fontosságú szakirodalomra felhívni - mindhiába... Nagyjából érvényes rájuk is, hogy csak írnak, de nem olvasnak, ill. ha mégis olvasnak, akkor azt olvassák ki forrásaikból, amit szeretnének. Az sem érdektelen, hogyan viszonyulnak egymáshoz e csoportok. A harmadikba tartozók képviselői alkotják az elitet, az elsőként említett csoport tagjai pedig kétségtelenül a „másként gondolkodók" szellemi proletárjai; e két csoport között egyáltalán nincs kommunikáció. A másodikba tartozók figyelnek le- és felfelé is, a szakmai ismereteket tekintve teljesen intakt nyelvészkedők iránti szimpátiájuk abban is megnyilvánul, hogy gyakran átveszik ötleteiket, akár hivatkozás nélkül is. A történeti-összehasonlító nyelvészetet tanult csodabogártenyésztők olykor kritikával, jogos kritikával illetik a legegyszerűbb alapfogalmak ismeretét is nélkülöző büvészkedők ténykedését, vö. pl. „Az ilyen esetek nem a nyelvtudomány, hanem a tudományszociológia és még inkább a pszichiátria kompetenciájába tartoznak. Az érdemes szerzők összekeverik a szabadságot a szabadossággal, ill. a véleményalkotás szabadságát a tudomány megalapozott kutatásokra épülő megnyilatkozásaival". 3. Nem emlékeztem meg minden nyelvészkedő dilettáns nézeteiről még a második és a harmadik csoportból sem, ugyanis szinte lehetetlen végigtekinteni