Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Kisebb közlemények - Honti László: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül [Myths about the origin of the Hungarian language] 137

országban tanult uralisztikát, „voodoo science" címkét ragasztott a reformerek „ceuvre"-jére... (De Smit). A reformerek a mai balti-finn népek őseinek jó tízezer évvel ezelőtti baltikumi és finnországi megjelenésével számolnak, s ez óhatatlanul a mulatságos módon gerjesztett dáko-román mítoszt juttathatja eszünkbe, vagyis állítólagos elsőbbségükkel kívánják igazolni a jelenleg általuk birtokolt területekhez fűződő felségjogaikat. Közülük egyesek szívesen hivatkoznak az újabb humángenetikai vizsgálatokra, amelyek Luigi Luca Cavalli-Sforza amerikai olasz kutatónak és munkatársainak a nevéhez fűződnek. E genetikusok összefüggésbe hozzák vizsgálataik eredményeit a nyelvcsaládokkal, így az alapnyelvekkel is (pl. Cavalli-Sforza 1999: 51, 52, még vö. Cavalli-Sforza et al. 2000: 192, 290, 291, 713!, 714) -ellentétben a reformerek ismereteivel, állításaival, akik tagadják az alapnyelvek hajdani meglétét és a rokonként ismert nyelveknek az alapnyelvekből való származását. Ezen genetikusok eljárása, az általuk emlegetett etnikumokról, a rokon nyelvek közti rokonsági fokokról kialakított igen hézagos informáltsága kétségeket ébreszthet a finnugor népeket és nyelveket valamelyest is ismerő olvasóban, hiszen pl. a cseremiszeket az Urál középső részének északi felére helyezik (Cavalli-Sforza et al. 2000: 428), holott a Volga vidékén laknak, a magyarok legközelebbi nyelvrokonaiként a finneket ismerik (Guglielmo et al. 1999: 65), azok pedig valójában a Szibéria nyugati részében élő vogulok és osztjákok. Meg kell említenem Cavalli-Sforza elképzelései kapcsán, hogy Magyarországon is született a genetikára hivatkozó, hasonlóan merész és „nagyívű" ötlet, amely valójában az általam a második csoportba sorolt kutatgatok szellemi termékeinek kategóriájába tartozik. Eszerint „Az ugorok történetével a magyarság őstörténete mintegy 40 ezer év távlatáig vezethető vissza" (Farkas 2002: 46). A hazai nézet szerzője az ugoron nem a tudományban meggyökeresedett fogalmat érti, hanem az uráli népességnek valamilyen arktikus vadászokból álló csoportját, amelynek képviselői a ténylegesen ugor népként ismert magyarokon, vogulokon és osztjákokon kívül szerinte a lengyelek, az ukránok és a horvátok lennének, ill. főleg az Egyesült Államok nyugati partvidékén honos penuti nyelvcsaládba tartozó indiánok is. Ennek a science fiction értékű elképzelésnek expressis verbis megfogalmazott „nyelvészeti" következtetése pedig így hangzik: „Az amerikai ugorok elméletét nyelvészeti kutatás is alátámaszthatja. Az indián nyelvek rendszerében a »penuti« nyelveket az ugor nyelvekkel rokonították. Amerikai tudósok feltételezik, hogy az obi-ugorok egy része Amerikába érkezett, ott szétszóródott (a penut indiánok 3 ezer éve élnek Kalifornia területén)". Nos, a nyelvészetben jártas, a nyelvi tényeket ismerő és respektáló, képzett szakember ilyesmit nem állított, a történeti-összehasonlító nyelvtudomány művelői ilyen nézetet nem vallanak, ill. ők nem próbálnak pl. kozmogóniai, paleo-