Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Kisebb közlemények - Honti László: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül [Myths about the origin of the Hungarian language] 137

mérésén fáradozó generációk tagjai közt nem akadt senki sem, aki ilyen naívságra törekedett volna (ezt magam is igyekeztem még pályám kezdetén világosan megfogalmazni, ld. Honti 1975, 1976)... Ha lemondanánk azon alapnyelvi elemek, sajátosságok rekonstruálásáról, amelyekét a mai nyelvek lehetővé teszik, akkor le kellene mondanunk arról is, hogy felderítsük azokat a nyelvtörténeti folyamatokat, amelyek révén kialakult a mai rokon nyelvek egyedi arculata. Hogy visszatérjek a korábban emlegetett latin nyelv és újlatin nyelvek példájához, megjegyzem, hogy minden nyelvész, aki történeti-összehasonlító kutatásokat végez, tisztában van azzal, hogy a rekonstrukció - egy metaforával élve - az alapnyelvnek legfeljebb a csontvázát képes felvázolni, miként az újlatin nyelvek alapján rekonstruálható latin alapnyelv sem azonos a klasszikus latinnal vagy a vulgáris latinnak a nyelvemlékek által megőrzött verzióival, de azoknak számos vonását mutatja. A reformerek egyike-másika nagyon szorgalmasan hivatkozik egy olyan munkára (Thomason - Kaufman 1991), amely sokoldalúan vizsgálja a nyelvi kapcsolatok következtében kialakult nyelvi változásokat. Erre is utalva állítják, hogy minden nyelv a nyelvek keveredése révén jött létre, míg a bibliaként használt műben megbízható ismeretanyagra alapozva azt állítják a szerzők, hogy a legtöbb nyelv nem kevert (Thomason - Kaufman 1991: 3). Csak kuriózumként említem meg, hogy az ezen munkát szorgalmasan idézgetők egyike tőlem szerzett tudomást e könyv létezéséről, ezt megelőzően egyikük publikációiban sem találkoztam vele. Ez a megjegyzés csak annyit hivatott bizonyítani, hogy a reformerek szakirodalmi tájékozottsága igencsak esetleges. E reformerek módszerei tehát radikálisan különböznek a másik két csoportban szorgoskodókéitól: nem holmi primitív, ad hoc jellegű szómagyarázatokat tesznek közzé, hanem hangtani, alaktani, mondattani jelenségeket igyekeznek történetileg úgy értelmezni, mintha azok valamiféle lingua franca tanúi lennének, vagyis a mai rokon nyelvek anyagi és szerkezeti egyezései holmi felderíthetetlen nyelvi kontaktusoknak, kölcsönzéseknek, substratumoknak lennének köszönhetők. Általában nagy bibliográfiára támaszkodva adják elő számtalan fórumon unalomig ismételt magyarázataikat, de forrásaiknak következetesen olyan állításokat tulajdonítanak, amilyeneket azok nem tartalmaznak (pl. azt, hogy minden nyelv a nyelvek keveredése révén jött létre). Az uráli nyelvcsalád egyes tagjaiból idézett adatok gyakran hiányosak, tévesek - valójában torzítások. A nyelvi változásokat jóformán csak a nyelvek közti kapcsolatok következményeként kívánják értelmezni, vagyis nem a nyelv létezéséből, állandóan jelenlévő módosulásaiból fakadó természetes folyamatként; az ilyen felfogás vajon milyen bizonyíthatóan idegen nyelvi hatásoknak tulajdonítaná a magyarban bekövetkezett átalakulást a Halotti Beszéd nyelve és a mai magyar nyelv között? Nem véletlen, hogy egy fiatal kolléga, aki Hollandiában, Észtországban és Finn-