Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Kisebb közlemények - Honti László: Mítoszok a magyar nyelv eredete körül [Myths about the origin of the Hungarian language] 137

„ifjú lázadók" címkével látták el (megjegyzem, ez utóbbi elég groteszk önjellemzés, hiszen köztük a legfiatalabb a hatodik, a legidősebb pedig a nyolcadik tízest morzsolgatja...), a történeti-összehasonlító uralisztika (finnugrisztika) művelőit pedig „tradicionalisták" minősítéssel díszítették fel. Legfeltűnőbb tételeik egyike, hogy hajdan szinte egész Európa északi vidékeit finnugor nyelvű népek lakták az Uraitól egészen a brit szigetekig. Tagadják, hogy létezett volna uráli és finnugor alapnyelv, hogy az ezen családba sorolt nyelvek az E. N. Setälä által felállított családfamodell (Setälä 1926: 53-54) szerinti rokonsági viszonyban állnának egymással, illetve hogy azon séma szerint váltak volna ki a hajdani alapnyelvből. Mielőtt továbbmennék, talán indokolt röviden ismertetnem az alapnyelv fogalmát. Alapnyelvnek nevezzük azt a hipotetikus nyelvi rendszert, amelyből a rokon nyelveket eredeztetjük. így a mai indogermán (vagy indoeurópai) nyelvek az indogermán (vagy indoeurópai) alapnyelvből, az uráli nyelvek az uráli alapnyelvből, a finnugor nyelvek a finnugor alapnyelvből származnak (megjegyzem, hogy a finnugor alapnyelv és a szamojéd alapnyelv is az uráli alapnyelvből vált ki). Az újlatin nyelvek alapnyelve pedig a latin (a vulgáris latin) volt. A reformerek szerint a mai finnugor nyelvek nem az alapnyelvből, hanem egy ún. lingua francából keletkeztek. De nem árulják el, mit is értenek e terminus technicuson, legfeljebb ködösítve annyit, hogy a lingua franca műszót „modern értelmezésben" alkalmazzák, de hogy ez mi lenne, végülis teljesen homályban marad. En a lingua francának két fő értelmezését ismerem, egyik sem illik az ő teóriájukhoz: (a) egymás nyelvét nem értő, egymással sűrűn kapcsolatban lévő csoportok rendszerint kettőnél több nyelv elemeiből (szókészletéből) kialakult közvetítő nyelve, amelynek alig vannak szintaktikai szabályai, ha alkalmilag vannak is, azok is bizonyos fokig a beszélő anyanyelvének szabályait követik, (b) egy létező és teljesen funkcionális idegen nyelvet használnak az egymás anyanyelvét nem értő és nem beszélő csoportok (ilyen értelemben volt lingua franca a magyar a történelmi Magyarország népei számára, ekként van használatban a német Európa nagy részében, gyakran az orosz a hajdani Szovjetunió népei közt, vagy legújabban az angol globalizálódó világunkban). Ha a finnugor nyelvek esetében az első értelmezés mellett döntenének e „reformerek", akkor pidzsin nyelvről lenne szó, amely kreolizálódhat, azaz egy közösség anyanyelvévé válhat, de teljesen valószínűtlen, hogy a mai finnugor nyelvű népeknek a reformerek szerint szinte az egész Európát benépesítő elődei a földrajzi távolságok ellenére közös pidzsint hoztak volna létre, s a kreolizáció folyamán azonos alaktani, morfológiai eszköztárat alakítottak volna ki; ezzel nem lehetne összhangba hozni a másik nagy eurázsiai nyelvcsaládnak és a miénknek, azaz az indogermán és a finnugor nyelveknek a nagyfokú lexikális, főleg pedig grammatikai különbözőségét (márpedig a kreolizáció során nagyon