Nyelvtudományi Közlemények 101. kötet (2004)

Tanulmányok - Widmer Anna: Szemantika, jelentésváltozás és mitológia [Semantics, meaning change and mythology] 7

is. Ami az <э> jelet illeti, nagyon valószínű, hogy az aveszta nyelvben nem volt oppozíció a hosszú э és rövid э között. Az э bizonyos iráni nyelvekben az ie. *a folytatója nazális előtt (vö. Natten 1986: 261 kk.). A kései avesztában, amely nem tekinthető a korai aveszta nyelv direkt folytatásának, egy Yima- alakú személynév jelenik meg, amely *уэта-ЪО\ ered (vö. Narten 1986 i. h.). Ezeknek a szavaknak a későbbi, középperzsa megfelelője <ym>, amit <Jim>nek szoktak transzliterálni (vö. pl. Christensen 1934); emellett, az újperzsa hangalaknak megfelelően, </ат>-пак is (vö. újperzsa Jamsicl). A szókezdő mássalhangzó a középperzsa időszakban [j] vagy [f] lehetett (1. Sundermann 1989: 145 és az ott közölt irodalmat). A zoroaszter könyvpahlavi és a päzand (avesztaírással feljegyzett középperzsa nyelv) szövegek nyelvezetét erősen befolyásolták a korai aveszta nyelvemlékei (vö. Sundermann 1989: 139), így a vokalizmusról újat nem tudunk meg. Az iráni tradícióban Уэта a fent leírt ikertestvér funkciója mellett kifejezetten kultúrhéroszi szerepet játszik. Az aveszta szövegek részletesen leírják jótettek, többek között neki tulajdonítják az ún. aranykorszak áldásait. Ebben nem volt sem öregség, sem halál, sem forróság, sem hideg, sem nélkülözés, sem szenvedély. A legrégibb védákban is, tehát az ind hagyományban, szó esik arról, hogy az embereknek milyen jól megy soruk Yamá-ná\, a halál birodalmában, az emberek esznek-isznak, mulatoznak, a férfiakat nagy háremekben kényeztetik. A későbbi iráni hagyományban a Yima (Khsaeta)-nak megfelelő Jamsed a leghatalmasabb hős. Benne összegeződik a fejedelmi hatalom és fényűzés ideálja, ő a „legdicsőségesebb halandó" (Boyce 1975: 93 k.). Ez a kép, amely az ikrekétől kissé eltér, az indoiranisták véleménye szerint később keletkezett, mint az ikermítosz. 2.2. Az ugor 'jó; jóság' A magyar jó, java- szót egy ősmagyar *jaßd hangalakra lehet visszavezetni (TESz 275), habár a *joßs hangalak is szóba jöhet (EWUng645). A magyar jó szót és megfelelőit általában ugor kori fejleménynek tekintik (UEW, TESz, Honti 1979: 15). Eredetét eddig nem sikerült meggyőzően tisztázni. Hartmut Katz (1985: 223) egy fu. *jüma-bó] indult ki, amelyet az élőárja *diumát-bó\ származtatott (vö. óind dyumát- 'csillogó, fénylő, n. csodálatos tulajdon'). A fu. *jümaszerinte *jema-va\ és */amá-val váltakozott, ez utóbbiakból fejlődött ki az ugor 'jó' jelentésű szó két variánsa, a *jom3 és a *jam3. Ezt az etimológiát a finnugor alapnyelvre feltett magánhangzó-váltakozás teszi bizonytalanná; ezenkívül szemantikai szempontból sem nyilvánvalóan helytálló.