Nyelvtudományi Közlemények 100. kötet (2003)

Tanulmányok - Bakró-Nagy Marianne: Az írástudók felelőssége [The responsibility of the intelligentsia] 46

58 BAKRO-NAGY MARIANNE tens módon megtörtént, megcáfolja. Túl azon, hogy a „... Morphology of the Uralic languages has been reconstructed consistently" (203) megfogalmazás értelmezhetetlen, hat sorral lejjebb rögtön megtudhatjuk, az uráli alapnyelvben nem lehet oly teljes rendszereit vagy alrendszereit rekonstruálni a főnévi, igei vagy névmási kategóriáknak, mint az indoeurópai alapnyelv esetében. Továbbá az idő, az aspektus tekintetében sincs konszenzus, s a többesjeleket illetően is legalább négy jellel lehetne számolni. Ehhez társul még továbbá az a tény is, hogy az esetvégződések, igei végződések vagy többesjelek a mai uráli nyelvekben egy sor esetben innovációk, egymástól független alakulatok; tények szólnak amellett is, hogy sok esetvégződés grammatikaiizálódás útján alakult ki a történeti időkben. Itt jegyzem meg, hogy ez utóbbi kifejezés máskor is feltűnik a könyvben (pl. 212, 227), csak éppen felfoghatatlan, mi értendő rajta, mint ahogyan nehéz értelmezni a „történeti nyelvek" {historical languages - 221) kifejezést is. Mindezekből, továbbá abból, hogy az összehasonlító módszer nem alkalmazható a morfológiában, arra a következtetésre jut a szerző, hogy helyes itt is statisztikai módszert (is) alkalmazni. Ekként „...this chapter also includes a Statistical analysis of somé basic formants... „ (204). Az, hogy az összehasonlító módszert miért nem tartja alkalmazhatónak a szerző sem az uráli nyelveket illetően, sem pedig általában a morfológiában (a 205. lap első mondata ugyanis így értelmezhető), nem világos, nincs megindokolva, s főként azért nem érthető, mert végeredményben ő maga sem tesz mást, mint ezt applikálja akkor, amikor a tőle tárgyalt uráli morfológiai jelenségek legtöbbjéhez hozzáfűzi, milyen párhuzamok találhatók az altáji nyelvekben (pl. 212, 219, 222-224, 227 stb., stb). Az elsődleges és a másodlagos esetvégződések, a grammatikaiizáció útján kialakult magyar esetragok elemzését követően a szamojéd és a jukagír morfológiai korrelációinak bemutatása kerül sorra (222-224), majd a grammatikai végződések (224-237), izomorf szerkezetek az uráli és az altáji nyelvek között (237-244), s végül a mássalhangzós formánsok földrajzi disztribúciójának bemutatása Eurázsiában (244-248) matematikai elemzéssel. A leírásba bevont nyelvi anyag éppúgy koncepciózusán összeválogatott, mint a korábbi fejezetekben, következésképp elemzéseinek eredményei eleve kétségbe vonhatók. Végkövetkeztetését illetően, mely szerint az uráli nyelvek fiatalok, s meglehetősen későn alakultak ki („A younger âge for the formation of the U languages..." - 250; „To counter the view that the U languages may be relatively young..." - 251), megint csak nehéz értelmezni, bár lehetséges, hogy inkább valamely közös elődük kialakulására gondol a szerző (251). E fejezetben mindvégig az eurázsiai nyelvekkel való összevetésben tárgyalja a különféle morfológiai jelenségeket, majd később a tipológiai megfigyeléseket explicite is bevonja fejtegetéseibe, hogy azután a konklúzióban megkockáztasson bizonyos feltevéseket arról, mindez miként függhet össze egyrészt (Dixonra [1997] és Hopper - Traugottra [1993] való hivat-