Nyelvtudományi Közlemények 100. kötet (2003)

Tanulmányok - Bakró-Nagy Marianne: Az írástudók felelőssége [The responsibility of the intelligentsia] 46

Az írástudók felelőssége 57 hogy ha a szerzőnek igaza lenne, a világ nyelveiben csak azokról a szavakról lehetne bizonyítani kölcsönzött voltukat, amelyekben nem történtek meg a helyettesítések. A fejezet anyagát megint szelektált lexéma-csoportok adják, a testrésznevek, növény- és állatnevek, majd pedig az uráli és az altáji, a magyar és a nem-uráli (értsd köztörök, csuvas, mongol), az uráli és a jukagir, valamint az uráli és az indoeurópai kapcsolatok-kölcsönzések áttekintése következik. Az, hogy mind e kölcsönzések miként viszonyulnak az uráli nyelvcsaládba hagyományosan besorolt nyelvek egymáshoz való genetikus kapcsolatához, az hogy a vizsgált rekonstruált szóanyag minden egyes elemére átlagban 2.2 nem-uráli hasonló szó jut, s az hogy csupán 10%-uk nem mutat megfeleltethetést, számomra legalábbis nem világos. 2.7. A hetedik fejezet az uráli nyelvcsalád ősi voltát („The Antiquity of the Proto-Uralic" 180-202) hivatott megvizsgálni, s megint csak több, felemás alapgondolatra épül. Rögtön a fejezet elején Marcantonio (180) kimondja, hogy mivel sem régészeti, sem etnográfiai anyaggal nem támogatható meg az uráli alapnyelv ősi voltáról kialakított elképzelés, s mivel ősi nyelvi anyag sem létezik, a feltételezés az alapnyelv koráról részben paleolingvisztikai elemzéseken alapul, részben pedig az indoeurópai jövevényszavakon. A szerző ezeket az elemzéseket veszi vizsgálat alá, s kimutatja, hogy az előbbi módszer segítségével semmi nem állítható a nyelvcsalád abszolút koráról (184, 201). Amihez csak annyit érdemes hozzáfűzni, hogy - ismereteim szerint legalábbis - senki nem vette magának a bátorságot tudományágunkban ahhoz, hogy az alapnyelv (és nem az Urheimat, ahogyan a szerző a kettőt helytelenül összekapcsolja! - 184) „abszolút" koráról nyilatkozzék, jelentsen bármit is e kifejezés. Az uráli alapnyelv iráni, illetőleg a finnségi nyelvek balti és germán jövevényszó-kutatásainak tárgyalása után a feltételezett uráli szubsztrátumról fejti ki gondolatait, hogy azután arra a következtetésre jusson, mely szerint „However, the fact remains that no convincing évidence has been identified to support this claim [ti. az uráli nyelvcsalád ősiségéről van szó] so far" (202). A könyv erősen kétségbe vonható, s nem csupán ebben a részben jelentkező módszertani sajátossága annak atomisztikus volta: az egyes jelenségeket úgy elemzi különféle aspektusokból, hogy azokat nem vonatkoztatja egymásra, illetőleg nem vonatkoztatja egyidejűleg a leírt jelenségre. E tény e fejezetben meglehetősen feltűnő, hiszen éppenséggel együtt, egymásra vonatkoztatva kellett volna tárgyalnia a régészet és a nyelvészet különféle megállapításait. Meglehet, konklúziója akkor sem lett volna más, csak éppen módszertanilag vált volna elfogadhatóbbá. 2.8. A kötet nyolcadik, közel ötven oldalas része a morfológiai („Morphology" 203-251). Itt a cél az, hogy az uralisztika azon állítását (az olvasó most már hozzászokott ahhoz, hogy a hivatkozások e sommás kijelentések mellől elmaradnak), mely szerint az uráli nyelvek morfológiai rekonstrukciója konzisz-