Nyelvtudományi Közlemények 98. kötet (2001)

Szemle, ismertetések - Kassai Ilona: Fonetika [Phonetics] (Szabó Mária Helga) 355

356 SZEMLE, ISMERTETÉSEK tebb, lényegében már a fonológia felé kacsingató területek áttekintése: a beszédhangok sorozattá épülése, a koartikuláció fajtái, a szótag fogalmának különböző elméletek szerinti megközelítései, végül pedig a beszéd szupraszegmentális elemeinek áttekintése. A Fonológiai kitekintés című tizenegyedik fejezet zárja a kötetet, amelyben a lineáris és nem lineáris elméletek közül minél többet igyekszik bemutatni a szerző, anélkül azonban, hogy a bármelyikben való elmélyülést saját (tan)könyve keretein belül erőltetné, s ez teljesen helyénvaló, hiszen a mű tárgya elsősorban a fonetika, s nem a fonológia. Ugyanakkor szerencsés, hogy egy fejezet erejéig főképp a fonetikával most ismerkedő olvasó szellemi kirándulást tehet erre a rokon tudományterületre, hiszen ezáltal kellőképpen megértheti az említett tudományterületek egymáshoz való viszonyát. A fonológia irányába való továbblépést megkönnyíti az e fejezet végén is szereplő tematikus irodalomjegyzék. Ez a fejezetenkénti szakirodalmi összegzés egyébként rendkívül alkalmas arra, hogy az adott terület mélyebb megismeréséhez támpontokat találjon az olvasó, szemináriumokon pedig akár lehetséges referátumtémák listájaként is hasznosítható. Már a fejezetek arányai is híven tükrözik e tudományterület fejlődési vonalát. Amíg a korábbi fonetikák szinte kizárólag a hangképzésre összpontosítottak, ez a terület Kassai könyvében már csak egy fejezetre zsugorodott. Egyenrangú részegységekként jelenik meg az akusztikum és a percepció tudományos vizsgálata, illetve e vizsgálatok eredményeinek bemutatása. De az artikulációs fonetika terén megtörtént szemléletváltozások is felfedezhetők a műben. Egyrészt eltéréseket találunk például az egyes képzési területek elnevezésében, másrészt az egyes hangok hovatartozásának kérdésében. Míg pl. Bárczinál (1960) az „alveopalatalis" megnevezés szerepel, Kassainál már az újabban használatos „posztalveoláris" elnevezéssel találkozatunk; de hasonló eltérést mutat, hogy amíg Bárczi nem használja a veláris területet a beszédhangok besorolásánál, csak „palato-velaris"-ról beszél, addig Kassainál elkülöníti ezt a két képzési helyet kétféle h-hang kapcsán, palato-velárisként jellemzi a x'-t, a velárisokhoz sorolja viszont a x-t. (Az utóbbi területre teszi természetesen a k-t, g-t, ng-t is.) Ebben a legújabb fonetikában a cc (= ty) és a Jj (= gy) az affrikáták sorában szerepel -palatográfiás és akusztikai vizsgálatokra hivatkozva -, de a szerző nem felejti el megemlíteni, hogy e hangokat más szerzők még zárhangoknak tekintették. Egyébiránt a hasonlóan vitatott képzésű hangokról is következetesen leírja, hogy azok megítélése korábban eltérő volt, és milyen szempontok alapján változtak az adott hangokkal kapcsolatos tudományos felfogások. A magyar beszédhangok jellemzése az erősségi és a hangzóssági skála bemutatásával zárul, amelyekről a magyar nyelvű szakirodalomban alig találni adatokat. Kassai csupán rövid említést tesz a mássalhangzók zörej hangokra és zengőhangokra történő szétválasztásáról A magyar beszédhangok állománya című fejezetben, s ezt a szempontot meglehetősen szűkszavúan használja fel a hangok