Nyelvtudományi Közlemények 97. kötet (2000)

Szemle, ismertetések - Mikola Tibor 1936–2000. 281

284 SZEMLE, ISMERTETÉSEK nyelvészet által hangtörténeti okból kétesnek minősített etimológiák revíziójának szükségét, utalva arra, hogy a jelentés fix jellege alapján a hangtanilag „rendezetlen" szófejtések rehabilitálhatók. E nézetének minden korábbi előítélet ellenére igazat kell adnunk. Hangtörténeti cikkeiben megfontolásra érdemes észrevételeket tett többek között a permi nyelvek szóvégi magánhangzói vagy a cseremisz redukált vokálisok körüli polémiában. Tisztázta a szamojéd glottális zárhangok státusát és történetét, megjegyzéseket tett a finn diftongusok értelmezéséhez stb. Kutatásai évről évre szélesedtek különböző irányokban. Utaltunk arra, hogy korán célnyelvvé választotta a szamojéd nyelveket. Észlelve a modern nyelvi anyag hiányosságait ő maga is megpróbált új forrásokhoz jutni. Helyszíni gyűjtést végzett pétervári (leningrádi) útjain az ott tanuló enyec és tavgi (nganaszan) fiatalok között, amelyeket levelezés útján később tovább bővített szibériai ismerősei segítségével. Ezeket azután közreadta. Ezzel összefüggésben említem, hogy a szamojéd nyelvek vizsgálatának minden szintje és aspektusa érdekelte. Tehát ugyanoly alapossággal végzett morfológiai, morfonematikai, mondattani elemzést - leíró és történeti szempontból egyaránt. Neki köszönhetjük azt az átfogó leírást, amely a szamojéd nyelvek történetét mutatja be (a Sinor által szerkesztett The Uralic Languages című kötetben), melynek hangtörténeti részét a legújabb kutatási eredmények alapján később kiegészítette, illetőleg átírta. Ebben - s ez lényegében doktori értekezésére (is) vonatkozik - olyan módosításokat javasol Janhunen és Helimszkij rekonstrukcióihoz, amelyek konzekvensen következnek Mikola alapelképzeléseiből és változáselméletéből. Utalni lehet itt arra, hogy pl. átértékeli a PS (közszamojéd) redukált magánhangzók szerepét, levonva ebből a PU-ra (protourálira) érvényesíthető következtetéseket. Újragondolja és árnyaltabban tárja elénk a diftongusokkal vagy a második szótagi vokalizmussal kapcsolatos feltevéseket, sőt jelentős változtatásokat proponál néhány mássalhangzó történetére vonatkozólag. Külön érdeme ennek a doktori munkának, hogy felvázolja az egyes elkülönült szamojéd nyelvek további változásainak a történetét is. Ami viszont a szamojéd nyelvek alaktanát érintő fejtegetéseit illeti, itt voltaképpen Mikola négy évtizedes kutatásainak eredményei összegeződnek: ezekre az jellemző, hogy nem tart ki makacsul egy-egy korábbi vélekedése mellett, hanem - ha meggyőződése úgy diktálja - javít rajta, pontosabbá teszi (1. pl. a névszóragozás és ezen belül a lativus bővebb tárgyalását). Definiál új módjeleket, az eddigi reflexívnek nevezett szamojéd igei formációkat összefüggésbe hozza a mediális igenemmel. Megjegyzendő, hogy a mediális igék ügyével - a finnugor nyelveket illetően - már korábban is foglalkozott, s itt részben a L. Posti által 1980-ban előadott problematikát bontja tovább. Utalva itt a megemlékezést követő bibliográfiára reményemet fejezem ki, hogy ez a nyomtatásban