Nyelvtudományi Közlemények 97. kötet (2000)

Szemle, ismertetések - Mikola Tibor 1936–2000. 281

SZEMLE, ISMERTETÉSEK Mikola Tibor 1936-2000 Nincsenek adekvát szavak és tiszta mondatok annak a veszteségnek a megfogalmazására, amely Mikola Tibor érthetetlenül drámai halálával válságos helyzetbe hozta a magyar és finnugor egyetemi oktatást és az uralisztikai kutatást egyaránt. Mikola unikális, kiemelkedő alakja, ötletekben gazdag, sikeres építője volt e területeknek. Nevéhez fűződik az utóbbi években szép eredményeket produkáló, ígéretes szegedi fiatal fínnugristák-szamojedisták munkacsoportjának létrejötte és produktív részvétele a tanszék munkálataiban. Ezt a reményekre jogosító szép munkát Mikola már igen korán kezdte el, tudatosan, de újabb és jobb lehetőségekhez az uráli nyelvészeti doktori iskola megindításával juthatott, melyeket ügyesen, kiváló eredménnyel tudott értékesíteni. Világosan látszik ez a tanítványok számának és kezdeti produkcióinak ígéretes növekedésében. Tragikus távozását - rajtunk, barátain kívül - e fiatalok gyászolják leginkább, de végső soron az uralisztika közeli jövője sínyli meg jelenlétének hiányát. Halála előtt nyolc nappal, június 5-én beszéltem vele utoljára: telefonon hívott, kissé fátyolos-fáradt hangon érdeklődött egy korrektúráról, amely akkor már úton volt számára és valószínűleg másnap érkezett hozzá, éppen aznap, amikor rosszul lett, hiszen borítékomat fblbontatlanul találták szobájában. Még betegsége kezdetén is emlékezhetett a reá váró teendőkre: ezeket az élet és a nem-lét küszöbén is megrendítő gesztusokkal próbálta környezetének tudomására hozni. Remények és kétségek között telt el egy hét, amikor már végleg nem volt remény és mentség. Tibor nemcsak munkatársam, helyettesem és utódom volt a szegedi tanszéken, hanem igazi, jó barátom és a véleményét nyíltan fölvállaló egyéniség. Egész életpályáját a tudatos vállalások jellemzik, melyeket a teljesítmény optimumára törekvés és az igényesség magas foka minősít. Eletének történetét röviden össze lehetne foglalni, ám azt néhány nem szokványos mozzanattal kiegészíthetjük. Munkáscsaládból származott, a gimnáziumot Miskolcon végezte el, majd 1954-ben felvették az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-német szakos hallgatónak, holott németül nem az iskolában tanult meg, hanem saját szorgalmából a gimnáziumi tananyagon kívül, s e nyelvet igen kiválóan használta mindennapi munkájában. 1958-ban azután kinevezték a bicskei gimnázium tanárává. Emlékezetem szerint ebben a tanévben (1958/1959) jelentkezett a Nyelvtudományi Közlemények 97. 281-388.