Nyelvtudományi Közlemények 97. kötet (2000)

Gyarmathi-emlékülés - Constantinovitsné Vladár Zsuzsa: Az Affinitas nyelvtani terminusainak fordításáról [On translating the grammatical terms of Affinitas] 237

GYARMATHI-EMLÉKÜLÉS 243 adásul adott esetben a filológusi munkát is igencsak megkönnyíti, ha nem a latin szövegből kell visszakeresni a pontos szót. Hasonló elv alapján készült a Bibliotheca Regulyana előző darabjának, Sajnovics Demonstratiójának magyar fordítása (1771/1994) is, ahol például a dialectus, sonus stb. kifejezések latinul szerepelnek a magyar szövegben. Láttuk, hogy az Affinitás korabeli recenziói is ezt a megoldást választották. A mű kitűnő angol fordításában (idáig az egyetlen modern nyelven hozzáférhető változat!) V. E. Hanzéli (1983) is az angol szövegben csupán a latin terminusok végződését igazította az angolhoz, kommentár nélkül. így lett például Gyarmathi suffixum praepositionalé]abó\ Hanzélinál prepositional suffix, a latin possessivábó\ angolul possessives. Ugyanakkor súlyos érvek szóltak ellene is: valószínű, hogy a latinul nem értő olvasó számára a suffixum praepositionale, infinitivus determinatus stb. kifejezések megnehezítenék az olvasást és a megértést. Márpedig a cél a minél szélesebb olvasótábor érdeklődésének felkeltése. Sajnovicsnál - éppen, mivel szóban hangzott el és a szóbeliség jegyeit viseli magán -könnyebben követhető a szöveg és jóval kevesebb a terminus, ezek nagy része is közismert. Gyarmathi műve ellenben filológusi értekezés, nagyszámú, sokféle és bonyolult műszóval. Nem követhettük tehát ugyanazt a megoldást, amit a Demonstratióban. Másrészt az angol fordítás olvasójának azért nem okozhat akkora gondot a latinos terminus, mint a magyar olvasónak, mert az angol nyelv grammatikai szókincsében egyébként is sok a latin szó, ellentétben a magyarral. Természetesen az a változat sem jöhetett szóba, hogy a mai terminológiával fordítsunk. Ez ugyan a folyamatos olvasást jól szolgálta volna, de egyfajta önkényes értelmezéshez, csúsztatáshoz vezetett volna, hiszen Gyarmathi kategóriái nem fedik a maiakat. Ráadásul ebben az esetben példának okáért egységesen a határozórag szó került volna a korábban részletezett sokféle megnevezés helyébe, eltüntetve a szemléletmódbeli különbségeket. Felmerült, hogy Gyarmathinak a magyar nyelvről szóló és magyar nyelvű Nyelvmesterében (1794) használt saját terminológiájával fordítsunk, de ezt is elvetettük. A modern nyelvezetű magyar szövegből kirínának a régies kifejezések, továbbá a mai olvasónak Gyarmathi magyar műszavai maguk is magyarázatra szorulnának. Néhány ponton maga Gyarmathi is más személetű kifejezést használt a magyar, mint a latin szövegben. Végül még mindig megoldatlan maradt volna a nem saját alkotású, hanem a hasonlított nyelvek grammatikáiból átvett műszók kérdése. A legkisebb rossznak az a megoldás tűnt, hogy a terminusokat elemenként és szó szerint fordítsuk magyarra, megőrizve és mégis követhetővé téve őket. Az első előfordulásnál jegyzet próbál segíteni az eligazodásban. Ez az út főként azért volt járható, mert Gyarmathi, mint a magyar grammatikaírók többsége, a latintól eltérő magyar (finnugor) jelenségeket a meglevő latin terminusok kom-