Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Szemle, ismertetések - Pléh Csaba: A mondatmegértés a magyar nyelvben. [Sentence comprehension in Hungarian] 305

SZEMLE, ISMERTETÉSEK 309 az általános következménye is lehet, hogy a módosítóelemek lépcsőzetesen integrálódnak be a mondatszerkezetbe, s ennek kísérőjeként az igekötő-elmozdulást indukáló elemek nehéz szemantikáját tükrözik." (118) Az igekötő és a Fókusz, valamint az igekötő mozgatási szabályainak kérdése a magyar nyelvre specifikusan jellemző Adott-Új információs tagolás szintaktizálódásával, illetve a mondatok szórendjének viszonylagos szabadságával is összefügg. Az igekötő és a vonzat problematikája köré több kérdés fogalmazható meg: például, hogy igeközpontú-e a megértés folyamata, s a főnevek csak az ige vonzatkeretében nyerik-e el szerepüket, vagy hogy egy adott vonzatszerkezetnek van-e prototipikus és másodlagos értelmezése is? Közelebbről, az igekötők megváltoztatta vonzatkereteken kitűnően felmérhető a vonzatok megértésbeli szerepe. Igazolható például az a hipotézis, mely szerint a magyarban a vonzatértelmezést a mentális lexikonból aktivált predikátumreprezentáció irányítja. A kutató kísérleti eredményeivel támasztja alá az igekötők és a ragok összefüggéséről tett kijelentéseit: 1) az igekötők elővezetési hatással bírnak bizonyos argumentumok és ragok felé, 2) az igekötőt megelőző redundáns esetrag facilitálja a feldolgozást, 3) a kanonikus struktúrák (ahol az alany elöl áll) könnyebben feldolgozhatók. Érdekes tény, hogy a kísérleti adatok bizonysága szerint az igekötő után megjelenő redundáns esetrag nem facilitai. Pléh ebből arra következtet, hogy „...az igekötő a vonzatkeret elvárásán keresztül gyakorol hatást a feldolgozásra. Az igekötők szerepe az igei alapú elvárások általános kérdésének része." (135). Az igemódosítókat tekintve a szerző egyrészt a nyelvészek által tett megállapításokat kívánja igazolni, másrészt az igemódosítók mozgatásának hatását elemzi pszicholingvisztikai szempontból. Vizsgálati eredményei azt mutatják, hogy a feldolgozó rendszer számára a legkönnyebb a kanonikus sorrend, de mindenesetre könnyebb a megértés preverbális, mint posztverbális helyzetű igemódosító esetén. Hangsúlyozza, hogy „...az ige és az igemódosító között pszichológiailag kitüntetett a kapcsolat az adott mondatokban, s a módosítónak kitüntetett preverbális helye van. Ráadásul a gyerekek is kizárólagossággal kezelik az igemódosítókat. Egy mondatban csak egyet engednek meg." (128). Az igekötők tárgyalása során előkerült az esetragok kérdése csakúgy, mint a szórendé. Ezeket mint a magyar nyelv specifikus jellemzőit a könyv szerzője szintén részletesen tárgyalja munkájában. A dolgozat a klasszikus nyelvtani elemzés helyébe egy három elemző szűrőből álló rendszert állít fel. Persze ezek a szűrők régről ismertek a különböző nyelvészeti modellekben is. Újbóli bemutatásuk mégis jogos: Pléh Csaba rámutat, hogy a klasszikus propozicionális elemzés nem merülhet ki egyfajta állítmányfüggvény logikai felírásában, hanem tartalmaznia kell az egyes argumentumok szemantikai és kognitív jellemzőit is. Az Adott-Új szerződés - mely a nyelvészetben leginkább topik-komment tagolásként ismert - pszicholingvisztikai jelentősége a propozicionális elemzéshez való viszonyában áll. A cselekvésérték