Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Szemle, ismertetések - Pléh Csaba: A mondatmegértés a magyar nyelvben. [Sentence comprehension in Hungarian] 305

308 SZEMLE, ISMERTETÉSEK A jelentésspecifikáció, az aspektusképzés és a mozgatási szabályok jelentőségét a szerző a nyelvelsajátítás folyamatához köti. A jelentésspecifikáció elsajátításának nehézsége abban áll, hogy a gyermeknek rá kell jönnie, hogy szelektálnia kell a különféle igekötők és igék kombinációs lehetőségei között: „... a gyermeknek meg kell tanulnia azt, hogy bizonyos kombinációk nem megengedettek. Valójában ezek az »okos hibák« mutatják legjobban a kombinatorika produktív jellegét. [...] az igében kódolt irány letiltja az olyan irányigekötők használatát, amelyek ellentmondanak neki. [...] A hibák [...] egyszerre mutatják, hogy az igekötőket produktívan használjuk a jelentés levezetésére, s hogy a kisgyermeknél maguknak a töveknek a jelentése még nem annyira specifikus, mint a felnőtt nyelvben. Egy további mozzanat is kiderül itt. A téri kifejezések tipológiája szempontjából a magyar jellegzetes »szatellitanyelv«, amelyben külön elemek (ragok, névutók, igekötők) kódolják az irányt, [...] A korai gyermeknyelvi hibázások arra utalnak, hogy a gyermekek igen hamar általánosítják ezt a »szatellita«-jellemzőjét a magyar nyelvnek, s az irányt jelentő igék kezdeti alulspecifikált jelentése (ahol az irány nem fontos) nem egy általános alulspecifikáció, hanem kifejezetten ez a szerkezeti elv indokolja." (110) A kísérletek eredményei arra mutatnak, hogy az igekötős igéknek mind megértésében, mind produkciójában nagyban támaszkodunk a komplex formák összetevőkre való bontására. A kutató arra keresi a választ, mennyiben érvényesülnek a kombinatorika korlátai. Van-e valami különbség a transzparens alakulatok (pl. kimegy) és az absztraktabb jelentésű igekötős igék (pl. átejt) elsajátításában? Ez a kérdés magával hozza a lexikai reprezentáció problémáját, amelyet a szerző egy tágabb kérdéskörbe ágyaz be: általában hogyan megy végbe a morfológiai elemzés a hozzáférés során? A dolgozat természetesen csak az eredeti kérdést tárgyalja: vajon dekompozicionálisan vagy holisztikusán tároljuk s érjük el az igekötős igéket a mentális szótárban? Az aspektuális használatot vizsgáló kísérletek eredményei azt igazolják, hogy az igekötők használata a befejezettség jelölésére már a nyelvelsajátítás elég korai szakaszában megjelenik. Pléh további vizsgálatai az életkor függvényében való igekötő-használat és az igék implicit akcióminőségének kölcsönhatására irányulnak. A szerző az igekötő mozgatásának elemzésén keresztül arra mutat rá, hogy a lényeges információt a magyarban nemcsak a hangsúlyozott elem ige elé emelésével, hanem a nyomatékkal is kijelöljük; e két fókuszáló eszköz elsajátításának sorrendjére közöl gyermeknyelvi adatokat. A nyelvelsajátítás folyamatát mind az aluljelölés (a gyermek az elvárt helyen nem mozgatja el az igekötőt), mind a túljelölés (a gyermek ott is mozgat, ahol nem kellene) jellemzi. „Az adatok azt sugallják, hogy a gyermekek kezdetben minden nyomatékosítást igekötőelválasztással kísérnek, s csak lépcsőzetesen korlátozzák ezt a nyelvi fókuszba emelésre: [...] kezdetben az igekötő elmozdulása talán nem a szintaktikai modul része, hanem pragmatikai lag motivált. Vagy pedig a probléma annak