Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Szemle, ismertetések - Nyelv, stílus, irodalom. Köszöntő könyv Péter Mihály 70. születésnapjára. [Language, style, literature.] 299

SZEMLE, ISMERTETÉSEK 301 Apropó aktualitás. Egy poliglott filológust a lehető legtermészetesebb módon köszönt soknyelvű kötet. A magamfajta (inkább csak) amatőr szlavista, persze, zúgó fejjel és tipográfiai mankókkal, meg a szerzők munkahelyének, illetve lakóhelyének a - szerencsés szerkesztői ötlettel a kötet végéhez csatolt - címlistájában (639-643) utánanézve próbálja az egyes szláv nyelveket azonosítani! Magyar szerzők nyugati nyelven írt tanulmányainál azonban az alkalom nem indokolta a nyelvválasztást. Az ünnepelt iránti tisztelethez - úgy gondolom - az is hozzátartozna, hogy a (bármiért) idegen nyelven készült cikket a szerző lefordítsa magyarra. Egyetlen egy - magyar nyelvű, horvát témájú - tanulmány végére hogy, hogy nem odakerült (ott maradt?) egy német nyelvű összefoglalás is, jónéhány nyelvi hibával. Ami a már említett műfaji hagyományokat illeti, a jelen kötet ezek közül egyeseket folytat, másokat nem. A megnevezést illetően örvendetesen szakít az „emlékkönyv" hagyománnyal, mely -jól tudjuk - egyszerre jelent „Festschrift"et (valakinek személyesen átadott, évfordulóról megemlékező kötet) és „Gedächtnisschrift"-et (valakinek az emlékére összeállított kötet); nyilván az utóbbi kellemetlen asszociációi miatt volt fontos az egyértelmű megnevezés -„köszöntő könyv", amely akár hagyományt is teremthet. Szakítást jelent a hagyománnyal az is, hogy a Péter Mihályt köszöntő könyv kiemelkedik kivételesen szép külsejével, stílusos borítójával (az egyik szerkesztő, Han Anna munkája). Az élményt csak fokozza, hogy - ritka kivételként - kemény kötésben jelen(hetet)t meg. A kötet ismertetője - hagyományosan - kínlódik: mit is csináljon? Hiszen a dolga nyilvánvalóan az olvasó tájékoztatása, de egy ilyen terjedelmű kötetnél (99 tanulmány!) már a tartalomjegyzék közlése is, ami pedig a tájékoztatás alsó határa, szinte kimerítené az ismertetés illő terjedelmét. A recenzens, persze, mérlegelhet, statisztikázhat is, ami szintén rossz, bár érthető ismertetői hagyomány, hiszen egy ilyen összetett műfajnál, akarva-akaratlan, az olvasó is mérlegel, arányokat keres (és talál). Érdemes azonban ellenállni a legelső csábításnak, vagyis nem azt nézni, hogy ki van benne és ki nincs (és nem találgatni egyiknek sem az okát). Ehelyett inkább - szinte csak játékból - azt érdemes megnézni: a 99 tanulmányból hány készült külföldön (4), hány nem budapesti egyetemenfőiskolán (21) vagy budapestin, de nem az ELTE-n (2), nem egyetemen (= a Nyelvtudományi Intézetben: 10). Valamennyi szerző életkorát ekkora számnál persze csak bennfentesek tudhatják, az ismertetés írója csupán valószínűsíti, hogy a „nagy öregek" mellett (amely jelzőt természetesen megtisztelőnek szánja, és vele természetesen csak férfi szerzőket illet) a fiatalabb, sőt a fiatal nyelvészek is képviselve vannak. A legtermészetesebb statisztikázás legértelmesebb tárgya nyilvánvalóan a tematikai (sőt diszciplínái) megoszlás lehet. Aki ismeri az ünnepeltet, előre tudhatta, mely témák fognak előtérbe kerülni, mégis meglepő, hogy mennyire gaz-