Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Szemle, ismertetések - Monográfia a votják rokonságnevekről. [A monograph on the Votyak kinship terms] 270

SZEMLE, ISMERTETÉSEK 273 oldalt szentel. Jelentésük alapján úgy véli, hogy azok „...vagy nagyon korai jövevényszavak, vagy pedig archaikus orosz nyelvjárásból kerültek be az udmurtba." (214) Az előbbi lehetőséget történelmi, etimológiai és hangtörténeti kritériumok alapján szinte teljes biztonsággal kizárhatjuk, az utóbbi még bizonyításra vár. Ezután következik a két tucatnyi csuvas és tatár jövevényszó tárgyalása egy rövid fejezetbe (4 oldal!) tömörítve Török-tatár jövevényszavak cím alatt. Ennek is majdnem a felét a „baskir kérdésnek" szenteli, holott csak egy, szűk nyelvjárási elterjedésü baskir eredetű rokonságnév mutatható ki a votjákból. Ezzel szemben a csuvas és tatár eredetű rokonságneveket egyszerűen felsorolja, sem jelentésüket, sem előfordulási helyeiket, sem az átadó nyelvi alakot nem adja meg. Arról nem is beszélve, hogy a fejezetek kronológiai sorrendje sem helyes, hiszen időben mind a csuvas, mind a tatár hatás megelőzte az oroszt. A szerző eljárása annál is inkább érthetetlen, mert a magyar rezümében „mélyreható bolgár-török (értsd: csuvas) hatásról" ír, továbbá arról, hogy „... az Ego és a közvetítő rokon korának figyelembevétele az udmurtban mai formájában tatár hatásra alakult ki" (215). Ezek az idézetek azt mutatják, hogy Szíj Enikő is jelentősnek tartja a votják rokonságnevekre gyakorolt csuvas és tatár hatást. Mi indokolja akkor, hogy az etimológiai részben olyan szűkmarkúan bánik a csuvas és tatár eredetű szavakkal? Ezek után az sem meglepő, hogy az egyetlen votják nyelvjárásba szinonimaként bekerült egyetlen cseremisz eredetű rokonságnévnek több mint egy oldalt szentel a szerző. Külön fejezet foglalkozik a votjákban keletkezett tőszavakkal, a képzett és az ismeretlen eredetű szavakkal. Ezt követi a két és többszavas szerkezetek gondos tipológiai elemzése. A munka II. része a votják rokonságnevek használatával foglalkozik (94-141). Az alcím (Morfológiai, szintaktikai és onomasztikai kérdések) alapján azt várnánk, hogy külön alfejezet foglalkozik a rokonságnevek morfológiai problematikájával. Ilyen alfejezet azonban nincs, a morfológiai kérdéseket részben az I. rész utolsó két fejezetében, részben a II. rész mondattani fejezeteiben tárgyalja a szerző. A rokonságnevek főnevek. Ezért a mondatban minden mondatrész szerepét betölthetik. Ezek részletes felsorolása és példákkal való illusztrálása minden igényt kielégít. Nem világos azonban számomra, hogy miért kellett a rokonságneveket szóvégeik szerint csoportosítani (105-106), és hogy miért került ez a rész az alanyként álló rokonságnevekkel foglalkozó alfejezetbe. Vitathatónak tartom továbbá, hogy a szerző a megszólításként használt rokonságneveket is alanynak tekinti. Hasznos és szükséges az az alfejezet, amely rokonságnevekhez kapcsolódó jelzőkkel foglalkozik, de szerintem nem lehetne része annak a fejezetnek,