Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)
Kisebb közlemények - Cser András: A mássalhangzó-gyengülések és -erősödések értelmezései a történeti nyelvészetben [Interpretations of consonant lenition and fortition processes in historical linguistics] 205
210 CSER ANDRÁS azonban nem egyébről van szó, mint arról, hogy nagyjából egy korban, egy meghatározott hangkörnyezetben számos gyengülés történt. A kérdéses gyengülések egységessége tehát egyedül a környezeten alapszik. A környezet kérdésével a következő két részben fogunk foglalkozni. 3.1. Ami a gyengülésnek, illetve erősödésnek kedvező pozíciókat illeti, mindenki egyetért abban, hogy az intervokális helyzet az előbbit hajlamos előidézni (erre hivatkozva lehet azt állítani, hogy a gyengülésnek legalább ezek az esetei hasonulások, erről lásd a 4. részt); magánhangzóközi gyengülésre a dolgozatban már számos példát adtunk. A másik, amiben általános az egyetértés, a hangsúlytalan szótagban található mássalhangzók gyengülésre való fokozott készsége a hangsúlyos szótagokban találhatókéhoz képest, lásd angol mess [mes] 'zűrzavar', de messes ['mesiz] tsz., ahol a hangsúlytalan szótagban van zöngésedés (kései középangol eredetű), míg a hangsúlyosban nincs (még intervokális pozícióban sem!): az angolban a szóvégi /s/ csak akkor zöngésedhetett, ha hangsúlytalan szótag kódájában volt. Más javaslatok és általánosítások a következők: a gyengülés intervokális, szó- és szótagvégi pozícióra jellemző, és ez a „formális bizonyíték" ezen folyamatok egységességére „az [artikulációs] erőfeszítés csökkenésének talán kissé impresszionisztikus fogalmán túl" (Hock 1986: 83-84)8. Hyman (1975: 168) ugyanezeket a környezeteket rendeli a gyengülésekhez, a szóvégi zöngétlenedéssel azonban problémába ütközik, amelyet úgy old meg, hogy mivel a szóvégi zöngétlenedés ex hypothesi gyengülés és nem erősödés, az elemek erőssége helyzetüktől függ; egy zöngétlen zörejhang például erősebb egy zöngésnél intervokálisan, de gyengébb nála szó végén - ez a magyarázat pedig módfelett körbenforgónak tűnik.9 Hozzáteszi még, hogy az erősödés a szókezdő és a mássalhangzó utáni helyzetre jellemző. Lass (1984: 181-2) szerint mind a szótagkezdő, mind az intervokális pozíció a gyengülésnek kedvez, de egy szomszédos mássalhangzó megóv egy másikat a gyengüléstől. Ez az utóbbi állítás megindokolja azt, hogy miért nem gyengülnek a gemináták akkor sem, ha a szimpla mássalhangzók gyengülnek, mint ahogy megmagyarázza például a Grimm-törvénynek azon szabályszerűségét, hogy a zárhangok nem frikativizálódnak, ha zörejhang előzi meg őket,10 azonban (és ez az érdekesebb), a szótag-8 De ugyanakkor Hock a szóvégi zöngétlenedést egyszerre tekinti gyengülésnek és hasonulásnak (80.o.). Szótagvégi gyengülésre példa a gallo-román [k] > [x] > [j] / _ {[t], [s]} pl. lat. tractare > fr. traiter [tRete] 'bánni valakivel'. 9 A probléma ezzel nem az, hogy a hangok valamilyen értelemben vett erőssége ne függhetne valóban a szóban vagy megnyilatkozásban elfoglalt helyüktől - ezt a kérdést színvonalasan tárgyalja többek között Ni Chasaide (1989). A probléma az, hogy Hyman a gyengülést fonetikailag próbálja definiálni, majd hozzá jellegzetes környezetet rendelni, ahol pedig a kettő konfliktusba kerül, érvelés nélkül folyamodik a helyzettől függő erősség fogalmához. 10 Lásd a labiális zörejhangok megfelelését az alábbi párokban: lat. páter ~ a..father 'apa', de lat. spuo ~ a. spew 'köpni', nem pedig **sfew.
