Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Kisebb közlemények - Cser András: A mássalhangzó-gyengülések és -erősödések értelmezései a történeti nyelvészetben [Interpretations of consonant lenition and fortition processes in historical linguistics] 205

A mássalhangzó-gyengülések és -erősödések értelmezései a történeti nyelvészetben 209 1.7. Hock (1986: 82) szerint bármely hang eltűnhet (azaz elérheti a zéró fokot) a gyengülési sor közbeeső állomásainak kihagyásával. Ez valószínűleg így is van, amennyiben alkalmanként többféle hangot érinthet törlés bármilyen nyelvben, de legalább praktikus okokból ki kell zárnunk az egyéb hangvesztéseket7 a gyengülések köréből, hacsak nem akarjuk a kelleténél sokkal nagyobbra bővíteni ezt a kategóriát. 2.1. A második típusú érvre, amely a gyengülési folyamatok egységessége mellett egy szinkrón rendszerben betöltött egységes funkciójukkal érvel (pontosabban az általuk létrehozott alternációk funkciójával), a leggyakrabban idézett példa a kelta nyelvek igen kiterjedt gyengülési rendszere (a kelta gyengülésekről lásd Russell (1995), továbbá Dressler (1972) és Dressler - Hutgard (1980)). Példának erre álljon itt a modern walesi: alapfok IYJ Igl IM Iái /p/ Ibi Imi lenizált /g/ Iái 161 Ibi NI NI spirantizált /%/ IQI Ifi nazális /rjh/ /rj/ /nh/ /n/ /mh/ Imi 2.2. A váltakozások a walesiben és a többi kelta nyelvben ma már teljes egészében nyelvtanilag és/vagy lexikálisan kondicionáltak (pl. a nőnemű főnevek lenizációt idéznek elő: da 'jó' -» merch dda /öa/ 'jó lány'), és igen bonyolult rendszert alkotnak, amelynek részleteibe fölösleges volna belemennünk. Föl kell azonban tennünk a kérdést, mennyiben szól ez a gyengülési folyamatok egységessége mellett. Az első, amit észreveszünk, az, hogy a szinkrónia és a diakrónia összekeveredik, ha a gyengülési folyamatok egységessége mellett ilyen rendszerszerűjelenségek alapján érvelünk. Ez a félreértés nyilván nem áll fenn olyan kiváló nyelvészek, mint Roger Lass esetében, de fogalmazásmódja („az is [érv], hogy a [kétféle] típusú változások igen gyakran funkcionálnak 'egyazon' folyamat kitevőiként a nyelvekben") a figyelmetlen olvasót megtévesztheti. 2.3. Tudjuk, hogy a kelta nyelvek esetében történetileg intervokális gyengülésekről van szó, amelyek a kora középkor folyamán mehettek végbe, az egyes kelta nyelvekben számos alternációt hoztak létre, amelyek a további hangváltozásoknak (pl. apokopé) köszönhetően morfologizálódtak vagy lexikalizálódtak. így a mai kelta nyelvekben ezek a váltakozások már nem fonetikai, hanem morfológiai és lexikális információkra hivatkoznak. Szinkronikusan ez valóban felruházza a gyengüléseket egyfajta nem fonetikai azonossággal, történetileg nézve 7 Pl. klasszikus görög

*pephan+sthe > pephanthe 'megmutattok', francia mettre le ballon [metlobalo] 'eltenni a labdát'. Természetesen az „egyéb" hangvesztéseket nem lehet definiálni és a gyengülésektől következetesen elhatárolni addig, amíg magát a gyengülést nem határoztuk meg.