Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)

Kisebb közlemények - Cser András: A mássalhangzó-gyengülések és -erősödések értelmezései a történeti nyelvészetben [Interpretations of consonant lenition and fortition processes in historical linguistics] 205

208 CSER ANDRÁS adott korszakban a [v] hangok [w]-vé változnak, a változás nem lesz tekintettel arra, hogy ezek a [v]-k korábbi [p]-ből, [m]-ből, vagy akár [w]-böl származnak-e. Állíthatjuk, hogy az imént példaként adotthoz ([p] > [b] > [v] > [w] > 0) hasonló gyengülési láncok lényegében esetlegesek és félremagyarázzák a nyelvi változások lényegét: soha nem a korábbi [p], csak a [w] az, amely az utolsó lépésben eltűnik. Hosszútávú szekvencialitás a nyelvben nem létezik.5 1.5. Hyman (1975: 165) a gyengülés következő definícióját javasolja: „Egy X elem gyengébb Y elemnél, ha Y áthalad egy X fázison, mikor a zéró felé tart."6 Ez a meghatározás nyilvánvaló módon összehasonlító jellegű, és számos szempontból nem kielégítő, amint erre Bauer (1988) is rámutat. Mi itt kettőt emelnénk ki. A meghatározás alapvetően azon a feltevésen alapszik, hogy elegendő példánk van hang eltűnésében végződő gyengülésre ahhoz, hogy ilyen általánosítást tehessünk. Ez a feltevés tudomásom szerint nem állja meg a helyét. Egy ilyen meghatározás elviekben is csak úgy működhetne, ha több változásból tudnánk összefoldozgatni, ez pedig a fentebbi belátások alapján (ld. 1.3.) nem lehetséges. A meghatározás azonban elvileg sem használható, ugyanis (ld. Bauer 1988: 386) vannak változási sorok, amelyek hosszú idő elteltével ugyanabban a hangban végződnek, amelyből elindultak (ie. *[t] > germ. *[0] > *[ő] (Verner-törvény) > nyugati germ. *[d] > fein, [t], ld. lat. páter és n. Vater 'apa'). Ezért el kell fogadnunk azt, hogy változások olyan sora, amely egy etimológiailag azonosítható szegmentumot érint, tartalmazhat gyengüléseket és erősödéseket is a történeti folyamatban (és ezen nincs is okunk csodálkozni, minthogy a nyelvi változások aleatorikus természetűek). Ennek fényében pedig lehetetlen eldönteni, hogy egy ilyen változási sor mely lépései gyengülések és melyek erősödések, anélkül, hogy fonetikai tartalmukra hivatkoznánk, ez azonban az öszszehasonlító jellegű definíciókat, mint Vennemanné, ismét csak fölöslegessé tenné. Vessük össze a következő két „sort": [d]>[t]>[0] >[h]> 0 és [t]>[d]>[ő]> 0; ezek tanúsága szerint a [d]>[t] vagy a fordítottja a gyengülés? 1.6. Hyman (1975: 166) azt is állítja, hogy minél gyengébb egy elem, annál hajlamosabb a további gyengülésre, azaz, a zéró felé vezető út egyre jobban lejt. Ez azt jelenti, hogy egy [p] > [b] változásnak kisebb a valószínűsége azonos környezetben, mint egy [b] > [ß] változásnak. Vonzó az elgondolás, de további empirikus alátámasztást igényel. 5 Az egyértelműség kedvéért megjegyezzük, hogy ez nem függ össze a hangváltozások kontinuus vagy diszkrét voltának kérdésével, továbbá azt sem zárja ki, hogy szinkronikus váltakozások őrizzék egymástól történetileg távol került hangok összefüggésének nyomait (ki. g. teino - tatos 'megfeszít - megfeszített') 6 Kiemelés tőlem. Egy lábjegyzetben Hyman Theo Vennemann-nak tulajdonítja a meghatározást. Ettől eltekintve Hyman nagymértékben Foley (1970)-re támaszkodik a gyengülések és erősödések tárgyalásában.