Nyelvtudományi Közlemények 96. kötet (1998-1999)
Kisebb közlemények - Cser András: A mássalhangzó-gyengülések és -erősödések értelmezései a történeti nyelvészetben [Interpretations of consonant lenition and fortition processes in historical linguistics] 205
A mássalhangzó-gyengülések és -erősödések értelmezései a történeti nyelvészetben 207 lata távolról sem nyilvánvaló. Ennek ellenére „az, hogy a zöngétlen —> zöngés változás nagyon gyakran előfutára a hangcsatorna nyíltabbá válásának, érv lényegi hasonlóságuk mellett; amint az is, hogy a [kétféle] típusú változások igen gyakran funkcionálnak 'egyazon' folyamat kitevőiként a nyelvekben". Lass kijelentésének első felét fogjuk ebben a részben tárgyalni, amely a „gyengülési sor" létezését tekinti érvnek a gyengülési folyamatok egységessége mellett. 1.2. Azok a hangváltozások, amelyek a gyengülési sorba illeszkednek, esetenként valóban követik egymást időben egy nyelven belül, és hosszú távon egy adott hang mint típus (ha nem is mint példány) folyamatos gyengülését, esetleg végső eltűnését eredményezik. Példát erre vehetünk a franciából, ahol az eredeti (latin) intervokális zárhangok a gyengülés egész útját végigjárva nyomtalanul eltűnnek; a többi latin utódnyelv a folyamatot különböző fázisaiban megállította: lat. focus 'tűzhely '> oX.fuoco [-k-], port. fogó [-g-], sp.fitego [-y-], fr. feu [0] 'tűz'. Hasonló módon a középindben is az történik, hogy az intervokális zöngétlen zárhangok zöngésednek, majd réshangokká válnak, azok félhangzókká (amelyek közül azután az aspirálatlanok teljesen eltűnnek): szanszkrit kapha 'váladék' > kabha > kaßha > kawha > prákrit kaha. Mindkét nyelvben fúziók történtek ott, ahol a gyengülés eredménye olyan hang, amely korábban is létezett: lat. nuda [nu:da] > fr. nue [ny] 'meztelen', lat. vita [wiita] > fr. vie [vi] 'élet', ahol az egybeesés már a zöngésedéssel megtörtént 1.3. A gyengülési folyamatok szekvencialitásra (azaz a lépések hiánytalan egymásra következésére) alapozott egységességével két súlyos probléma van. Először is, a francia és a középind nem tipikus nyelvek ebből a szempontból, mivel valójában az emberi nyelvek túlnyomórészt csak a gyengülési lánc különféle töredékeit mutatják dokumentált vagy rekonstruált történetük során. Erre még mondhatjuk azt, hogy a töredékek egy egységes képbe illeszthetők, ez pedig nem egyéb, mint maga a gyengülési lánc: ez azonban nem érv, hiszen független fonetikai ismérvek nélkül nem tudjuk eldönteni, egyáltalán mely változásokat kellene az egyes nyelvekben figyelembe venni. A független fonetikai alap viszont az időbeli szekvencialitást mint érvet teljes egészében fölöslegessé tenné. Fonetikai alap nélkül miben különbözik a gyengülési sor egy olyan sortól, mint: [e:] > [ae:] > [a:] > [o:] > [u:]? Ennek a sornak egyes szakaszai rengeteg nyelvben föllelhetők a múltbeli változások között, és van legalább egy nyelv (az angol), amelyikben elejétől végig megfigyelhetjük az egészet4 . 1.4. Másodsorban a hosszútávú szekvencialitást a nyelvben (pl. [p] > [b] > [v] > [w] > 0 1500 év alatt) a priori nehéz értelmezni, hiszen egy nyelv (vagy egy nyelvi elem) nem emlékszik arra, hogy honnan jött. Ha egy nyelvben egy 4 Lásd az indoeurópai */me:n-/ 'hold' gyököt (vö. latin mensis 'hónap'), amely az angolban mint moon /mu:n/ jelenik meg. A részletek bármelyik germanisztikai vagy angol nyelvtörténeti kézikönyvben föllelhetők.
